Katalin
3 °C
9 °C

Búcsút vettek a Kedves Vezetőtől

2011.12.28. 16:27
Phenjanban szerdán végső búcsút vettek a másfél hete elhunyt Kim Dzsongil észak-koreai vezetőtől.

A búcsúztatási szertartás első része a Kumszuszan emlékpalotában zajlott le, ahol a "Kedves Vezetőt" üvegkoporsóban felravatalozták. Az onnan elindult gyászmenet a főváros egyik sugárútján haladt végig a főváros központi terére, az államalapítóról elnevezett Kim Ir Szen térre.

A menet élén egy fekete limuzin araszolt, az elhunyt hatalmas méretű portréjával a tetején, ezt követte egy másik limuzin, amelyre fehér virágokból összeállított gigantikus csokrot erősítettek, majd a két kocsit követte a halottaskocsi, amely a lezárt, vörös lobogóval letakart koporsót szállította. Ennek jobb oldalán lépdelt Kim Dzsongil legkisebb fia és kiszemelt örököse, Kim Dzsong Un, fedetlen fővel, civil ruhában, bal kezét a kocsira helyezve. Mögötte Dzsang Szong Tek, Kim Dzsongil sógora, a Nemzeti Védelmi Bizottság egyik alelnöke tűnt fel a televízió által sugárzott képkockákon.

Dzsang várhatóan jelentős szerepet játszik majd abban, hogy az új vezető fokozatosan át tudja venni az összes vezetői tisztséget.

Hírügynökségek megjegyezték, hogy a másik két Kim-fiú, Kim Dzsong Nam és Kim Dzsong Csol nem volt látható a gyászmenetben.

A három kocsit katonák kísérték díszlépésben az összes haderőnem képviseletében, mögöttük katonai terepjárók haladtak. Az út két oldalán gyászolók százezrei vettek végső búcsút a "Kedves Vezetőtől". A televíziós képek tanúsága szerint szinte kivétel nélkül mindannyian hisztérikusan zokogtak, időnként megrázkódtak, vonaglottak, illetve fejüket hosszasan lehajtva álltak a havas utak mentén.

Phenjanban nagy pelyhekben hullt a hó, a hőmérséklet mínusz 3 Celsius-fok volt.

A menet elhaladt a legismertebb phenjani nevezetességek, így a diadalív mellett, majd a körút végeztével visszatért a Kumszuszan emlékpalotába.
Dél-koreai lapbeszámoló szerint Phenjan a különleges engedéllyel külföldön dolgozó észak-koreaiakat is hazarendelte, hogy részt vegyenek az eseményen. Arról is beszámoltak, hogy kamionokon szállítottak virágot Kínából Észak-Koreába. A szállítmányokat először repülőgépeken juttatták el Sanghajból Tantung kínai határvárosba, onnan pedig teherautókon továbbították Észak-Koreába.