Jolán
-1 °C
7 °C

Eldugták a megfigyelők elől a szíriai foglyokat

2011.12.28. 12:13

A szíriai hatalom több száz őrizetest katonai létesítményekbe szállított át, ahova nem engedi be az Arab Liga megfigyelőit - állította szerdán a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet. Közben a megfigyelők vezetője közölte: az alatt az idő alatt, amíg ők a felkelés egyik központjának számító Homszban jártak az előző nap, semmilyen ijesztőt nem tapasztaltak ott.

A HRW felszólította az Arab Ligát, hogy a szíriai kormánnyal kötött megállapodása értelmében követelje Damaszkusztól minden olyan hely meglátogatásának lehetőségét, ahol őrizeteseket tartanak fogva.

"A szíriai kormány bebizonyította, hogy képes bármire, amivel megakadályozhatja a lázadókkal való bánásmódja független ellenőrzését. Az Arab Ligának kezdenie kell valamit ezzel a taktikával, és ragaszkodnia kell ahhoz, hogy megfigyelői minden őrizetest meglátogathassanak" – írta közleményében Sarah Leah Whitson, a HRW közel-keleti és észak-afrikai részlegének igazgatója.

A szíriai kormány és az Arab Liga december 19-i megállapodása szerint a megfigyelők "a szíriai kormánnyal egyeztetve bárkivel találkozhatnak". Valíd Moallem szíriai külügyminiszter viszont aznap újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a megfigyelők "kényes katonai létesítményekbe" nem látogathatnak el.

A biztonsági erők egyik meg nem nevezett tagja Homszban bevallotta a HRW-nek, hogy a város egyik börtönének igazgatója a megállapodás aláírása után elrendelte egyes őrizetesek elszállítását. E forrás szerint december 21-én és 22-én 400-600 őrizetest szállítottak olyan helyre, ahova a nemzetközi megfigyelők nem léphetnek be. E helyek között van egy rakétagyártó katonai üzem a város Zaidal nevű peremkerületében.

A HRW szerint ez egybecseng a szervezet más szíriai forrásokból kapott információival.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai moszkvai sajtóértekezletén felszólította a szíriai kormányt, hogy teljes mértékben működjön együtt a megfigyelőkkel, valamint biztosítson nekik maximális mozgásszabadságot és a lehető legjobb munkafeltételeket.

Musztafa Dabi szudáni tábornok, a megfigyelők vezetője szerdán azt mondta: Homszban nyomorúságos körülményeket találtak kedden, de "semmilyen ijesztőt, nyugalom volt, nem voltak összecsapások, legalábbis addig, amíg ott voltunk".

Homszban kedden is mintegy 70 ezren tüntettek a rendszer ellen, s a rendfenntartó erők könnygázzal igyekeztek szétoszlatni a városközpont felé tartó tömeget.

A megfigyelők ezen a napon találkoztak Homsz tartomány kormányzójával, majd a városnak azokba a körzeteibe látogattak, ahol a megelőző napokban a legsúlyosabbak voltak a tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapások.

A megfigyelők szerdán is olyan vidéki városokba látogatnak el – a dél-szíriai Deraába, az északi Idlíbbe és Hamába, valamint Damaszkusz 50-80 kilométeres körzetébe –, amelyek a tüntetések központjai voltak azok márciusi kezdete óta – mondta a tábornok, hozzátéve, hogy vissza fognak térni Homszba, "adminisztratív kérdésekről beszélni a forradalmárokkal".

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű jogvédő szervezet szerint szerdán Deraa tartományban dezertőr katonák csapdát állítottak a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg katonáinak, akik egy gépjárműkonvojban haladtak, és megöltek közülük négyet, további tizenkettőt pedig megsebesítettek.