Az EU olajembargót vezet be Irán ellen

2012. január 23., hétfő 11:04 |

Hivatalosan is bejelentette az EU, hogy teljes embargót hirdet az Iránból származó kőolajra. Név nélkül nyilatkozó brüsszeli diplomata források  korábban már elárulták a sajtónak, hogy az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán, hétfő reggel a nagyköveti szintű előkészítő ülésén megállapodás született a szankciók elvi támogatásáról.

Az embargó értelmében az EU országoknak nem szabad új olajszállítási szerződést kötniük Iránnal, majd július 1-től, tehát öt hónap késleltetéssel, a már meglévő szerződéseket is fel kell mondaniuk, és abba kell hagyniuk az iráni olajvásárlást.

Az olajkereskedelem megszakítása Iránnal régóta várható volt és a lépés szorosan illeszkedik a korábban bevezetett EU-szankciók közé. Az Unió 2007 óta folyamatosan növelte a nyomást Iránon, hogy az hagyjon fel atomprogramjával. A fegyverszállítás, a nukleáris technológiák átadása, az olaj- és földgáziparba való befektetés vagy modern telekommunikációs eszközök eladása például már eddig is tiltott volt.

Az EU fellépése valószínűleg tovább növeli majd a feszültséget Irán és a nyugati országok között. Teherán korábban a Hormuzi-szoros lezárásával fenyegetőzött, ha elfogadják az újabb szankciókat, és hogy bizonyítsa eltökéltségét 10 napos hadgyakorlatot is tartott a térségben.

Az USA eközben bejelentette, hogy ők mindenképp nyitva tartják a szorost, hogy biztosítsák a zavartalan nemzetközi olajforgalmat. Az Egyesült Államok nyilatkozatának az ad nyomatékot, hogy a haditengerészet 5. flottája, jelenleg magába foglalva az Abraham Lincoln és a John C. Stennis repülőgép-hordozó anyahajókat, a Perzsa-öbölben állomásozik.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Irán elleni szankciókra készül az EU - 2012.01.19.
A külügyminiszterek hétfőn döntenek az atomprogramot folytató Irán elleni olajembargó részleteiről.
Irán miatt drágul az olaj - 2012.01.12.
Több a Teherán elleni szankció, nő a bizonytalanság.
Az USA hadrendben tartja repülőgép-hordozóit - 2012.01.22.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
ÚJ Gillette Fusion ProGlide
A borotválkozás korszaka lejárt! A Gillette legvékonyabb pengéi az akadálytalan siklásért!