Jogvédők szerint 23 civilt öltek meg pénteken Szíriában

2012. január 27., péntek 20:17

A szíriai rendfenntartó erők nem végleges adat szerint 23 civilt öltek meg pénteken, a karhatalmisták közül pedig tizenketten vesztették életüket a közel-keleti ország egészére kiterjedő erőszakcselekményekben – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű, londoni székhelyű jogvédő szervezet.

Rami Abdel Rahmán, a szervezet elnöke elmondta, hogy a tizenkét karhatalmista két merényletben halt meg. Az északnyugati Idlíbben a biztonsági erők egyik ellenőrző pontjánál gépkocsiban elrejtett pokolgép hat rendőr halálát okozta. A tettesek ismeretlenek.

A déli Deraa melletti Mazairibban dezertált katonák támadták meg a rendfenntartók két autóbuszát, utasaik közül hatot megöltek, ötöt megsebesítettek.

A karhatalom fellépésének következtében tizenkét civil halt meg a Deraa tartományban lévő Navában, öt az északi Aleppóban, négy az ország középső részén lévő Homszban, egy Hamuríje damaszkuszi elővárosban és szintén egy Hamában – közölte a jogvédő szervezet, ami szerint Aleppóban, az ország második legnagyobb városában most fordult elő először, hogy civileket öltek meg a március óta tartó rendszerellenes felkelés során.

2012-ben eddig több mint 200 halott

A rezsim most már tíz hónapja fojt vérbe mindenféle ellenállást: csütörtökön 62 civilt öltek meg a kormányerők, és csak idén több mint 200 lázadó vált halálos áldozatává a harcoknak.

Címkék:

Shopline

OnGo beszámolók

  • Zanzibár
    Zanzibár Itt magas, vízbe nyúló sziklaszirtek törték meg a homokot, apálykor el lehetett sétálni a sziklák...
  • Jordánia Úszkálhattunk a korallok között. Csodaszépek voltak,különböző formájúak, színűek, különböző nagyságúak....
  • Indonézia Egy biztos,hogy nem stresszelnek,komótosan és lassan élik a mindennapi életüket és teendőjüket...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
ÚJ Gillette Fusion ProGlide
A borotválkozás korszaka lejárt! A Gillette legvékonyabb pengéi az akadálytalan siklásért!