Tömegverekedés lett a temetésből

2012. február 2., csütörtök 13:44

Legalább harmincan sebesültek meg az Algírtól 340 kilométerre nyugatra fekvő Tiaretben egy a helyiek és a rendvédelmi erők közötti összetűzésekben. A tömeg egy magát felgyújtó férfi temetésére gyűlt össze.

Az erőszakos cselekmények Hisám Gaszem temetése után, kedden délután kezdődtek és szerdára virradóra is folytatódtak, sőt két szomszédos településre is átterjedtek, ahol a fiatalok több utat eltorlaszoltak és számos középületet kifosztottak. A kiérkező rendőröket több száz fiatal dobálta meg kövekkel, mire a rendőrök könnygázzal válaszoltak.

Hisám Gaszem szemüvegárus hétfőn halt bele sérüléseibe az oráni kórházban, ahová az után került, hogy január 26-án leöntötte magát benzinnel és felgyújtotta magát. Előzőleg a város egyik negyedében összetűzésbe került egy rendőrrel, aki felrúgta az állványát.

Algériában januárban elszaporodtak az önégetési kísérletek, az önégetők között gimnazisták is vannak. Az algériai sajtó több tucatnyi kísérletről számolt be, azt nem tudni, mennyi végződött közülük halállal. Ismeretes, hogy egy hasonló eset váltotta ki 2010 decemberében a szomszédos Tunéziában az első arab forradalmat, amely tavaly január 14-én elűzte Zin el-Abidin ben Ali elnököt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Algéria elismerte Líbia új kormányát - 2011.09.22.
Kadhafi neje Algériába menekült - 2011.08.29.
Azt nem tudni, hogy az ezredes hol van.
Újabb tibeti szerzetes gyújtotta fel magát - 2011.10.25.
Március óta nyolc szerzetes és egy apáca gyújtotta fel magát tiltakozásul a kínai vezetés ellen.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés