Négy halott az egyiptomi tüntetéseken

2012. február 4., szombat 00:12

Legalább négy ember meghalt a folytatódó összecsapásokban pénteken Egyiptomban, írja a BBC. A tüntetők a rendőröket és a belügyminisztériumot okolják, amiért szerdán 74-en meghaltak a Port Szaíd stadionjában a fociszurkolók között kitört tömegverekedésben.

Egy tüntető és egy katona Kairóban, a belügyminisztérium épülete előtt kirobbant összecsapásokban halt meg. A rendőrség könnygázzal oszlatta a köveket dobáló tömeget. A belügyminisztériummal szemközti épület kigyulladt, jelentette az állami tévé.

Pénteken kora reggel összecsapások voltak Szuezben is, ahol egy rendőrőrsöt próbáltak meg elfoglalni a tüntetők, de két embert lelőttek a rendőrök.

Az országot irányító legfelső katonai tanácsot sokan azzal vádolják, hogy eltéríti útjáról a forradalmat, ezért a lemondását követelik. A tanácsot vezető Mohamed Tantávi tábornok egy televíziós beszédben ugyanakkor jelezte, hogy „a hatalom átadásának megvan a maga menete".

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Könnygáz, tömegnyomor okoz tragédiát - 2012.02.02.
Harmincöt év, tíz futballmeccs, 350 halott. Nem a Port Szaid-i az első súlyos tragédia Afrikában, de még Egyiptomban sem. Leomlott fal, késői gól, hazament orvosi stáb: mindig van felelős.
Kairóban tüntetnek a futballszurkolók‎ - 2012.02.02.
Kövekkel dobálták a rendőröket, és a katonai kormányzatot hibáztatják a szerdai tömegverekedésért.
Legalább hetvennégy drukkert megöltek - 2012.02.01.
Az egyiptomi Port Szaidban késekkel estek egymásnak a focimeccs után a nézők.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés