Öt börtönőr segíthette Djindjić gyilkosait
Belülről is segíthették Zoran Djindjić gyilkosának és háborús bűnökkel vádolt társának a szökési kísérletét. A szerb rendőrség öt börtönőrt őrizetbe vett.
Őrizetbe vették a belgrádi körzeti börtön öt őrét, mert a gyanú szerint felelősek lehetnek Zoran Djindjić szerb miniszterelnök egyik gyilkosának és társának szökési kísérlete miatt.
A zimonyi klán két tagja, a gyilkosságban részes, 40 év börtönre ítélt Sretko Kalinić és a háborús bűncselekményekkel, gyilkosságokkal és emberrablással vádolt Željko Milovanović kedd hajnalban próbált megszökni a börtön fokozottan őrzött, elkülönített részlegéből. Milan Obradović, a börtön igazgatója már kedd este arról beszélt, hogy a szökést belülről is segítették.
"Nem állíthatom teljes bizonyossággal, de feltételezhetem, mert ebből a börtönből nem lehet megszökni. A biztonsági szolgálat öt tagját, akik egymást váltották (a szökés idején), kedden délután a belgrádi rendőrségen előállították és 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték őket" - nyilatkozta a B92 tévének.
A háborús bűnökkel vádolt Milovanovićnak nem ez az első szökési kísérlete, 2004 szeptemberében egyszer már sikerült meglógnia a belgrádi igazságügyi palota épületéből, és az egyik szarajevói börtönből is.
Zoran Djindjić szerb miniszterelnököt 2003. március 12-én a kormány székházának a bejárata előtt lőtték agyon.

