Elengedték az előzőleg elfogott 49 békefenntartót Szudánban

2012. február 20., hétfő 20:33

A szudáni Darfúrban egy lázadó csoport átmenetileg foglyul ejtett hétfőn 49 nemzetközi békefenntartót és három szudáni kísérőjüket, mert előzetes egyeztetés nélkül hatoltak be a területükre. Az elfogott kéksisakosok többsége szenegáli, de van köztük jemeni és ghanai katona is. Az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartói (UNAMID)  elismerték, hogy helyzet van, de részleteket nem közöltek.

Az Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) szóvivője közölte, hogy az UNAMID engedély és tájékoztatás nélkül léptek a szervezet területére, és arra is gyanakszanak, hogy a szudáni kormány velük lévő három embere a hírszerzésnek dolgozik. A szóvivő szerint kivizsgálják az ügyet, és ha kiderül, hogy a békefenntartók segítettek a kémkedésben, követelni fogják a nemzetközi erők parancsnokának a leváltását.

Később a JEM bejelentette: távozni hagyta a békefenntartók csoportját, de visszatartotta a három szudánit. Az UNAMID erre azzal válaszolt, hogy a katonái a közelben maradnak, és nem hagyják magukra a három civilt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kínaiakat ejtettek túszul Szudánban - 2012.01.30.
Az egyik oldalon rabolnak, a másikon ölnek. Feszült viszony a két Szudán között.
Szudán zsarolni próbálja déli szomszédját - 2012.01.26.
Irreálisan magas szállítási költséget vetne ki a területén áthaladó olajra a szudáni kormány.
Menekülttábort bombáztak Dél-Szudánban - 2012.01.24.
Egy fiú megsérült, 14 ember eltűnt az ENSZ egyik átmeneti, ötezer embert befogadó táborában.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés