Két évet kapott az éhező fehérorosz ellenzéki

2012. február 25., szombat 09:33

A fehérorosz ellenzék már több mint két hónapja éhségsztrájkoló mitikus alakját két év és egy hónap börtönbüntetésre ítélte a vityebszki bíróság pénteken.

Szergej Kovalenkót először 2010 májusában ítélték el a közrend megzavarásának vádjával, mert a Vityebszk város központjában álló 40 méter magas karácsonyfára kitűzte Fehéroroszország fehér-vörös-fehér történelmi zászlaját. Ezért a tettéért három év házi őrizetben letöltendő szabadságvesztést kapott, de a szabályokat négyszer megszegte, s ezért tavaly december 19-én letartóztatták és új büntetőeljárást indítottak ellene.

A 36 éves Kovalenko nem ismerte el bűnösségét, és tiltakozásul letartóztatása ellen éhségsztrájkot kezdett. Az ellenzéki aktivista azóta több mint húsz kilót fogyott, s egészségi állapota erősen megromlott. "Nem tekintem magam bűnösnek" - mondta a tárgyaláson, amelyen azt ígérte, hogy folytatja az éhségsztrájkot, noha a tárgyalás közben elájult és ki kellett hívni a mentőt.

A Kovalenko elleni eljárást nagy érdeklődéssel figyelik a nyugati és a fehérorosz ellenzéki sajtó. Azonnali szabadlábra helyezését követelte Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, a tárgyaláson pedig litván és lengyel diplomaták is jelen voltak.

A fehérorosz ellenzék több tagja azt állítja, hogy Kovalenko nem más, mint a titokzatos Miron, aki több mint tíz éven keresztül tűzte ki az ország történelmi zászlaját Vityebszk legkülönbözőbb, nehezen elérhető pontjain, s 2010-ig egyszer sem kapták el a rendőrök. Először 1995-ben hallatott magáról, amikor az egy évvel korábban hivatalba lépett Aljakszandr Lukasenka elnök visszaállította a szovjet időkben használatos zászlót és címert.

Miron 2007-ben a vityebszki megyei bíróság épületére függesztette ki a történelmi zászlót és az ahhoz tűzött üzenetet, 2008-ban pedig 18 hasonló akciót hajtott végre, mindig történelmi események - például a csernobili atomerőmű-baleset évfordulója - kapcsán. 2009. október 19-én egy falu közelében lévő magasfeszültségű vezetékre került lobogó. A településen a sztálini időkben számos áldozatot végeztek ki.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés