Megműtötték Nelson Mandelát

2012. február 25., szombat 10:26

000 ARP1525784
Fotó: Trevor Samson

A hivatalos közlemény szerint régóta hasi fájdalmai vannak a Dél-afrikai Köztársaság korábbi elnökének, akinek orvosai szerint emiatt megfelelő szakorvosi figyelemre van szüksége, ezért szombaton kórházba szállították. Megműtötték, az állapota stabil, a BBC információi szerint beszél, és talán már vasárnap elhagyhatja a kórházat.

A 93 éves Nelson Mandela egészsége az elmúlt években sokat romlott, csak ritkán jelenet meg a nyilvánosság előtt. A közélettől nyolc éve vonult vissza. Utolsó nyilvános szereplése a 2010-es dél-afrikai futball-világbajnokságon volt.

A Dél-afrikai Köztársaság elnökének, Jacob Zumának hivatala az egész ország nevében kívánt jobbulást, és arra kért mindenkit, hogy hagyjon nyugalmat a családnak.

Nem közölték, hogy melyik kórházba vitték, de valószínűleg Johannesburgban kezelik, ahol már tavaly is kezelték légzőszervi problémák miatt. Állításuk szerint nem vészhelyzetről volt szó, már régóta folyamatosan figyelik a volt elnök egészségi állapotát, így erről a műtétről is előre tudták, hogy majd sort kell rá keríteni.

Mandela az apartheid ellenes tevékenysége miatt 27 évet ült börtönben, mielőtt 1990-ben szabadulhatott. 1994-ben ő lett az ország első színesbőrű elnöke. Az elnöki székből 1999-ben egy ciklus után távozott. 1993-ban Nobel-békedíjat kapott.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mandela állapotával riogatták a szavazókat - 2011.05.20.
A helyhatósági győzelemmel Zuma dél-afrikai elnök pozíciója rövid távon erősödik, de a háttérben egyre többen fenik a fogukat.
1990: Mandela huszonhat év után újra szabad - 2011.02.11.
A Fidesz bírálja az ígérgető pártokat. Pozsgay: Erős parlamenti baloldal nélkül balkanizálódik az ország. Tysont letaszították a trónról.
Dél-Afrika már túlélheti Mandela halálát - 2011.02.11.
A rossz közbiztonság és a korrupció ellenére az ország 17 év alatt egy kontinens gazdasági motorja lett, az elnyomott nemzetek példaképe.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés