2012 a nigériai kalózok éve lehet
Fegyveres kalózok támadtak rá egy nigériai kikötő közelében horgonyzó teherhajóra, és elrabolták a személyzet két tagját. Az utóbbi időben megszaporodott kalóztámadások miatt a nyugat-afrikai partoknál hajózóknak különösen ébernek kell lenniük.
A hírek szerint kedden nyolc, géppisztollyal felszerelkezett nigériai tengeri rabló nyitott tüzet egy curacaói bejegyzésű teherhajóra Port Harcourt partjainál. Noel Choong, a Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) kalózkodást figyelő Kuala Lumpur-i központjának vezetője elmondta, a támadók először kirabolták a személyzetet, majd egy kis motorcsónakkal elmenekültek a helyszínről magukkal hurcolva a kapitányt és a főgépészt.
A teherhajó fedélzetéről eltűnt még egy személy, de róla nem tudni, hogy a kalózok fogságába esett-e, míg egy negyedik utas megsebesült. Choong megjegyezte, hogy a holland tulajdonban lévő hajó fagyasztott árut szállított, és a tizennégy fős személyzet tagjai orosz, ukrán és fülöp-szigeteki állampolgárok, de a foglyul ejtett személyek állampolgárságáról nem beszélt.
Hétfőn az ENSZ főtitkár-helyettese a Biztonsági Tanács előtt arról számolt be, hogy egyre nagyobb gondot okoz a tengeri rablók tevékenysége Afrika nyugati partjainál, a Guineai-öböl térségében. B. Lynn Pascoe elmondta: 2010-ben negyvenöt incidenst regisztráltak, míg tavaly már hatvannégyet.
Egy jelentés szerint Nigéria a különböző bűncselekmények miatt az országban kitermelt kőolaj körülbelül 7 százalékát veszíti el. A Niger folyó deltájánál különösen sok az összetűzés, itteni helybéliek részesülni szeretnének az olajkereskedelemből származó profitokból és ezért 2004 óta hajtanak végre támadásokat olajvezetékek és más célpontok ellen.
Az ENSZ főtitkár-helyettese szerint az Atlanti-óceán részét képező, kőolajban gazdag öböl mentén található afrikai országoknak össze kell fogniuk, és minél előbb ki kell dolgozniuk egy átfogó stratégiát a kalózkodás ellen, amely a régió gazdaságának is jelentős károkat okoz.
Augusztusban a brit biztosítókat tömörítő Lloyd's Market Association Nigériát, a szomszédos Benint és a környező vizeket ugyanabba a kockázati kategóriába sorolta, mint a kelet-afrikai, polgárháború tépázta Szomáliát. Ott a belpolitikai bizonytalanság különösen kedvez a kalózkodásnak, és tegnap is összecsapások voltak a kalózok és dán hatóságok között egy civil áldozatokat is követelő mentőakció során.