Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Rendszerbe áll az első kínai repülőgép-hordozó

2012.03.13. 07:38

Kína még az idén rendszerbe állítja első repülőgép-hordozóját – közölte a haditengerészet egy magas beosztású tisztje a parlament ülésszakához kapcsolódóan. A Si Lang, amely tavaly óta négyszer járt tengeri próbaúton, jelenleg az északkelet-kínai Talien (Dalian) kikötőjében horgonyoz életnagyságú repülőgépmodellekkel a fedélzetén – derül ki a China Daily című lap keddi összeállításából.

Az egykori ukrán Varjagot, amely nemrég kínai nevet is kapott, a tervek szerint az idén rendszerbe állítják – közölte Hszü Hung-meng (Xu Hongmeng), a kínai hadsereg haditengerészetének főparancsnok-helyettese. A szovjet hajó vázára épített repülőgép-hordozó tavaly augusztus 10-én hagyta el először ötnapos futáspróbára a kikötőt. A China Daily információi szerint a jövőben nem tartozik majd egyetlen flottához sem, és folyamatosan úton lesz.

Kísérleti célokra, kiképzésre és tudományos kutatásokhoz fogják használni – mondta Cao Tung-sen (Cao Dongshen) altengernagy. Hszü Hsziao-jan (Xu Xiaoyan) altábornagy, parlamenti képviselő a repülőgép-hordozó rendkívüli komplexitását hangsúlyozta. Mint mondta, komoly feladatot jelentett hazai gyártásból biztosítani annak teljes felszerelését.

Fotó: Digitalglobe

A lap megszólaltatta az észak-kínai flotta politikai biztosát is, aki kijelentette, hogy a repülőgép-hordozótól nem változik meg az ország partközeli védelemre összpontosító stratégiája. Mint mondta, Kínának 3 millió négyzetkilométer tengeri területe van, s hozzá egyetlen repülőgép-hordozója. Vang Teng-ping (Wang Dengping) szerint Kína fegyverzetfejlesztése összhangban van össznemzeti erejével és növekvő védelmi igényével.

Az Admiral Kuznyecov osztályú repülőgép-hordozó építését 1985-ben kezdték meg, s 1992-ben - a Szovjetunió felbomlása után - felfüggesztették. A 304,5 méter hosszú, 58 ezer 500 tonna vízkiszorítású hajóról lényegében mindent eltávolítottak. A Varjag nevet 1990-ben kapta.
1998-ban hajtóművek, kormánylapátok nélkül adták el Ukrajnában árverésen egy makaói cégnek hivatalosan egy "vízi kaszinó" céljára.

Fotó: Str

Kínába szállítása után a vásárló fantomcég állítólag tönkrement, és a hajó a talieni kikötőbe került. Miután már fényképek is megjelentek róla, 2011 júniusában a kínai vezérkari főnök bejelentette, hogy Kína repülőgép-hordozót épít.

A China Daily összeállításában megemlíti, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai közül utolsóként épített működőképes repülőgép-hordozót. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Spanyolország, Olaszország, India, Brazília, és Thaiföld összesen 21 aktív repülőgép-hordozóval rendelkezik. Ebből csak az Egyesült Államok 11-gyel.