Vizsgálat indul a toulouse-i merénylő bátyja ellen
Az ügyészség a 29 éves Abdelkader Merah-t lopással is gyanúsítja. Rendőrségi forrásokból korábban nyilvánosságra került, hogy a férfi részt vett annak a motorkerékpárnak az eltulajdonításában, amelyet a gyilkos, Mohamed Merah használt, amikor hét embert agyonlőtt. A merénylő korábban azt állította, hogy egyedül felelős az áldozatok haláláért.
A 23 éves, algériai származású Mohamed Merah március 11. és 19. között Toulouse-ban és Montaubanban három francia katonát gyilkolt meg, továbbá három gyereket és egy tanárt a toulouse-i zsidó iskola előtt. Tettét azzal indokolta, hogy a multikulturalizmus, és a francia hadsereg afganisztáni szerepvállalása ellen kívánt tiltakozni. Mohamed Merah lelepleződése után 32 órára elbarikádozta magát egy toulouse-i ház első emeleti lakásában, majd a kivezényelt kommandósokkal vívott tűzharcban csütörtökön életét vesztette.
A rendőrség a merénylő anyját és bátyját is őrizetbe vette, utóbbit élettársával együtt. Az anyát szombatra virradóra szabadon bocsátották. Az idősebb testvért Párizsban hallgatták ki, Abdelkader ekkor úgy nyilatkozott, hogy büszke az öccse által elkövetett gyilkosságokra.
Abdelkader Merah-t vasárnap reggel kihallgatta egy terrorista ügyekkel foglalkozó bíró, akinek feladata dönteni az esetleges vádemelésről és a gyanúsított előzetes letartóztatásáról. A férfi élettársát szabadon engedték. Abdelkader személye nem ismeretlen az ügyészség számára, mióta 2007-ben dzsihadista fegyvereseket segített Irakba csempészni.
Mohamed Merah egy Afganisztánnal határos pakisztáni térségben lévő tálib táborban kapott kiképzést - közölte a pakisztáni tálib fegyveres csoport szóvivője vasárnap. Ahmed Marvat, aki magát a Tehrik-i-Talibán pakisztáni tálib mozgalom dzsandolai frakciója szóvivőjének nevezte, a brit hírügynökségnek nyilatkozva azt állította: a toulouse-i merénylőt egy észak-vazirisztáni táborban képezték ki. Egyúttal azt is mondta, hogy a franciaországi merényletekhez a táliboknak nincs közük. Állítását független forrásból eddig nem erősítették meg. A francia belső hírszerzés vezetője szerint nincs bizonyíték arra, hogy Mohamed Merah bármely radikális iszlamista hálózathoz tartozott volna.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna
Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.
február 8., 17:01
- Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.
február 8., 16:15
- Külföld
Megalakult a libanoni kormány
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
február 8., 19:28
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából
A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.
február 8., 17:42
- Külföld
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”
Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.
32 perce
- Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa
Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.
február 8., 18:30
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben
Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.
február 8., 06:15
- Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
február 8., 20:11
- Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert
Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.
február 8., 21:25
- Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban
Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.
február 8., 14:36
- Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak
Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.
február 8., 07:10
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt
Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.
február 8., 20:56
- Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream
A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.
február 8., 13:37
- Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl
Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.
február 8., 08:06
- Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott
A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.
február 8., 12:21
- Külföld
Az Europol figyelmeztet: fel kell készülni a kvantumszámítógépek jelentette biztonsági kockázatokra
Sürgető felhívást tettek közzé.
február 8., 08:14
- Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
Az ámokfutást az őrök állították meg.
február 8., 12:18
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében
Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.
február 8., 13:00
- Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben
A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.
február 8., 17:24
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után
Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.
február 8., 16:36
- Külföld
Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában
Mosdókba szereltek fel kamerákat, az igazgató a mobilján is hozzáférhetett a felvételekhez.
február 8., 11:37