Bocsánatot kért a melegektől egy pszichiáter
Visszavonta tíz évvel ezelőtt megjelent tanulmányát egy amerikai pszichiáter, aki akkor azt állította, hogy bizonyos melegek heteroszexuálissá nevelhetők át az úgynevezett reparatív terápia segítségével.
A New York-i Columbia Egyetem visszavonult professzora, Robert L. Spitzer egyben bocsánatot is kért a melegek közösségétől, és kijelentette, hogy többé már nem hisz akkori eredményeiben.
A nagy port kavaró vizsgálatba Spitzer 200 meleget vont be, akik a terápia végeztével több-kevesebb változásról számoltak be. Mint azt ma Spitzer állítja, a dolgozat "fatális tévedése", hogy nincsen semmilyen eszköz a kísérleti személyek kijelentésének igazolására.
Tíz évvel ezelőtt a tanulmány nagy figyelmet váltott ki többek között azért, mert 30 évvel korábban éppen Spitzer volt az egyik élharcosa annak, hogy töröljék a homoszexualitást a mentális betegségek amerikai listájáról.
A legelőször 2001-ben ismertetett vizsgálatot már akkor is számosan bírálták, és maga Spitzer is elismerte, hogy nincsen bizonyítéka a résztvevők szavahihetőségére, de azt is hozzátette, hogy beszámolóiknak számos aspektusa olyan, hogy azokat nem lehet teljességgel figyelmen kívül hagyni.
Mostani cikkében - amely ugyanabban a folyóiratban, az Archives of Sexual Behaviorban jelent meg, amelyben a korábbit is publikálta - a pszichiáter beismeri, hogy helytelen volt a következtetése.
A kutató az AP hírügynökségnek adott telefoninterjújában azt mondta, bocsánatkéréssel tartozott a meleg közösségnek, mivel nem bizonyított kijelentéseket fogalmazott meg a reparatív terápiával kapcsolatban. Hozzátette: "bocsánatot kérek minden meleg embertől is, aki időt és energiát pazarolt a reparatív terápia bármely formájára, mivel az én tanulmányom alapján azt gondolta, hogy az erősen motiváltak sikerrel járhatnak".