7℃ / 19
Budapest

Kínai hamisítványokkal vannak tele az amerikai légierő gépei

2012. május 22., kedd 08:15 |

Legalább 1800 amerikai harci repülőben találtak javarészt Kínában hamisított alkatrészeket. A hamisítványok meghibásodása komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Megdöbbentő eredményre jutott az Egyesült Államok szenátusának vizsgálata az amerikai légierő repülőivel kapcsolatban. A fegyveres erők bizottsága egyéves tényfeltáró vizsgálata során legalább 1800 esetben talált hamisított kínai alkatrészeket amerikai harci repülőkben, írja a BBC.

A vizsgálat során nagyjából egymillió hamis alkatrészt találtak, ezek hetven százalékban Kínából származtak. Kínai hamisítványok mellett kanadai és brit hamisítványokat is találtak a gépeken.

A vizsgálat az amerikai ellátási lánc gyengeségeit okolta, illetve Kínát is, amiért nem tud hatékonyan fellépni a hamisítók ellen.

C-130JFotó: USAF

A hamis alkatrészek meghibásodása komoly biztonsági és nemzetbiztonsági kockázatot jelent, egyben jelentősen növelheti a karbantartási költségeket is, áll a bizottság jelentésében.

A költségeket növeli az is, hogy a vizsgálat megállapításai szerint a védelmi minisztérium gyakran büntetés helyett inkább megtérítette a hamisított alkatrészeket beszerelő gyártókat, pedig azok a bizottság szerint a gyártók ellenőrzési hiányosságai miatt kerülhettek egyáltalán a gépekbe.

P-8A PoseidonFotó: Liz Goettee

A bizottság jelentése szerint hamis alkatrészeket találtak a haditengerészet Seahawk SH-60B helikoptereiben, a légierő C-130J Hercules és C-27J Spartan szállítógépeiben, de még a haditengerészet fejlesztés alatt álló tengeralattjáró-elhárító repülőjében, a P-8 Poseidonban is. Hamis alkatrészeket találtak éjjellátókban, gps-ekben és rádiókban is.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Shopline

OnGo beszámolók

  • Sri Lanka
    Sri Lanka
    Mindenki közösen zenélt, krikettezett, sárkányt eregettek...
  • Szlovénia
    Szlovénia
    Kaptunk megint a szlovén kedvességből, mindenben próbáltak segíteni...
  • Magyarország
    Magyarország
    Budapest, Kopaszi-gát - A Duna ölelésében...

Hirdetés