21℃ / 36
Budapest

Utcai harc Bolognában

2012. június 16., szombat 21:05 |

Szombat délután összecsaptak a Mario Monti miniszterelnök ellen tüntetők és a bolognai rendőrök. A három legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség és a munkanélküli fiatalok is a kormány ellen demonstráltak.

"A válságnak még nincsen vége, de Itáliának sikerülni fog kilábalni belőle. Jó úton haladunk, és egyedül oldjuk meg problémáinkat, nem Merkel német kancellár segítségével" - hangoztatta Mario Monti szombaton Bolognában a La Repubblica napilap által szervezett politikai találkozón. A miniszterelnök hangsúlyozta, nem ígérheti meg az adók csökkentését és kormányának muszáj módosítania a munka törvénykönyvét. "Kész munkareformmal kell mennem az EU június végi csúcsértekezletére, máskülönben Olaszország pontot veszít."

Monti megjegyezte, tudja, hogy vége a mézesheteknek, a novemberben kinevezett kormánya munkáját már nem kíséri az olaszok bizalma, de "senki sem gondolta, hogy a válságmegoldással megbízott szakértőknek nyújtott támogatás túl sokáig fog tartani". A miniszterelnök kijelentéseivel egy időben Bologna utcáin szélsőbaloldali fiatalok tüntettek a kormány ellen. A rendőrséggel való utcai harc több órán át tartott, tíz rendőr megsebesült.

Szombaton a CGIL, CISL és az UIL szakszervezeti föderáció is demonstrációt rendezett Rómában - a szervezők szerint kétszázezres részvétellel. "A munka értéket jelent" jelszóval a szakszervezetek több figyelmet kértek a kormánytól a növekedés és a foglalkoztatás iránt, alacsonyabb adóterhet és igazi harcot az adócsalás ellen.

"Elég volt az örökös rendeletekből. A kormány bejelentések helyett cselekedjék" - sürgette a politikai menetrend módosítását Susanna Camusso, a CGIL-főtitkára. "A kormány tönkretette a munkapiacot. Az olasz munkanélküliség tizenöt év óta először kétjegyűre emelkedett " - mondta Luigi Angeletti, az UIL főtitkára.

Szombat délutántól Rómában a fiatal munkanélküliek tüntettek A jövő a miénk jelszóval. Azt hangoztatták, hogy nem akarnak külföldre menni dolgozni, de az olasz fiatalok között mért 34 százalékos munkanélküliség miatt nincsen más választásuk.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Shopline

Travelo

Hirdetés