7℃ / 20
Budapest

Hétfőn kezdődhet a nagy alkudozás Görögországban

Percről percre

2012. június 17., vasárnap 19:34
Vissza az összes bejegyzéshez
FONTOSABB RéSZLETEK
  • Görögországban a piacokat megnyugtató Új Demokrácia győzött a parlamenti választáson, de új fordulatot jelent, hogy a lehetséges koalíciós partner Paszok a Szirizát is bevonná a koalícióba
  • A fontosabb pártok korábban hangsúlyozták, hogy már hétfőn tisztázni kell a leendő kormány összetételét, de hivatalosan három napja van az Új Demokráciának az egyeztetésekre
  • Franciaroszágban a parlamenti választások második fordulójában tarolt François Hollande köztársasági elnök Szocialista Pártja, egyedül is meglesz a többségük
  • Egyiptomban az elnökválasztás második fordulójában Hoszni Mubarak utolsó kormányfője és a Muzulmán Testvériséghez köthető jelölt versengett
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
avatar

A patthelyzet mindennél rosszabb

A görög választásoknak alapvetően három kimenetele lehet: nyer a Sziriza, és koalíciót köt más, a mentőcsomag feltételeinek újratárgyalását célul kitűző pártokkal, vagy nyerhetnek a régiek, vagyis az Új Demokrácia, ami összefoghat például a szintén kevésbé radikális PASZOK-kal, de az is megtörténhet, hogy a pártok ismét képtelenek lesznek kormányt alakítani. A piac és a gazdaság szempontjából ez utóbbi lenne a legrosszabb forgatókönyv: ha ugyanis nem alakul új kormány, szinte garantálható a heteken belüli államcsőd, miután az EU és az IMF is jelezte, hogy csak az új kormánnyal hajlandó tárgyalni a mentőcsomag feltételeiről és a következő részlet lehívásáról.

000 Par7170997
Fotó: Louisa Gouliamaki
avatar

Szoros lehet az eredmény

Minden szavazat számíthat Görögországban, miután a legfrissebb exit pollok alapján az Új Demokrácia és a Sziriza fej-fej mellett áll: mindkettő a szavazatok 27-30 százalékát szerezhette meg - írja a BBC. Az, hogy melyikük nyer végül, eldöntheti az egész választás kimenetelét, mivel a szabályok szerint a győztes párt plusz 50 helyet kap a törvényhozásban.

A felmérés szerint a baloldali Paszok, ami a mentőcsomag feltételeit elfogadó koalíciót alkothatna az Új Demokráciával, 10-12 százalékon áll.

avatar

Megint koalíciós alkudozás jöhet

Ahhoz, hogy egy párt egyedül tudjon kormányt alakítani, szakértők szerint nagyjából 36-38 százalékot kell szereznie a görög választásokon. Az előrejelzések szerint ennyit semelyikük nem fog tudni elérni, így holnaptól ismért koalíciós alkudozás kezdődhet.

Ha az Új Demokrácia nyer, akkor várhatóan az eddigi nagykoalíciós partnerükkel, a baloldali Paszokkal kezdenek tárgyalni. A Szirizának viszont nehezebb dolga lehet: a mentőcsomag feltételeit elutasító oldalon több kis párttal kényszerülhet megegyezni, így kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e tető alá hozni a koalíciót, és ha igen, mikorra. A gyorsaság pedig fontos lenne, hiszen az ország heteken belül csődbe mehet, ha nem sikerül lehívni a mentőcsomag következő részletét.

avatar

Egy hajszállal nyerhet az Új Demokrácia

Megjelent a teljes feldolgozottságú exit poll, ami az Új Demokrácia győzelmét vetíti előre - igaz, minimális előnnyel. A felmérés szerint a jobboldali párt 28,6 és 30 százalék között végezhet, miközben a Sziriza a szavazatok 27,5-28,4 százalékát szerezhette meg.

Ez alapján a törvényhozásban az Új Demokráciának 127, a Szirizának 72, a Paszoknak 32, a Független Görögöknek 21, az Arany Hajnalnak 19, a Demokratikus Baloldalnak 16, a Kommunista Pártnak pedig 13 képviselője lehet. Ezzel az Új Demokráciának és a Paszoknak meglenne a kormányalakításhoz szükséges többsége, így nagyobb eséllyel menekülhet meg a görög euró. (Telegraph)

000 Par7172592
Fotó: Andreas Solaro
avatar

Egy meccs menti meg a görög eurót?

Az Új Demokrácia malmára hajthatta a vizet a mai választásokon, hogy a hosszú évek megszorításai miatt tiltakozó görögök tegnap végre sikerélményhez jutottak: a szombat esti meccsen kiejtették az EB-ről az oroszokat, és továbbjutottak a negyeddöntőbe, ahol ráadásul lehet, hogy éppen a szigorú hitelfeltételekhez ragaszkodó németekkel játszhatnak. Bár az nem valószínű, hogy a foci miatt teljesen megfeledkeztek volna a megszorításokról a görögök, ilyen szoros állásnál bárminek nagy szerepe lehet a végeredményben.

000 Par7167190
Fotó: Louisa Gouliamaki
avatar

Egyelőre vezet az Új Demokrácia

Megjelentek az első részleges eredmények a görög választásokról: a szavazatok 23 százalékos feldolgozottsága mellett egyelőre 30,87 százalékos eredménnyel vezet az Új Demokrácia. A Sziriza több mint öt százalékkal lemaradva, 25,67 százalékot begyűjtve áll a második helyen.

Ez azt jelenti, hogy egyelőre a hitelcsomag feltételeit elfogadó Új Demokrácia - Paszok koalíció tűnik valószínűbbnek. A Paszok 13,18, a Független Görögök 7,38, az Arany Hajnal 6,87, a Demokratikus Baloldal 5,95, a Kommunista Párt pedig 4,38 százalékon áll.

avatar

Az Arany Hajnal nem esett vissza

Az élen folyó versenytől függetlenül az új választás nagy győztesei az újságírókat vigyázzba állító és az „úgynevezett felvilágosodást" elutasító, szélsőjobboldali Arany Hajnal képviselői. A pártot nem viselte meg, hogy szóvivője a két forduló között élő adásban többször pofon vágta baloldali vitapartnerét, 7 százalékon áll jelenleg, 19 képviselőt is a parlamentbe küldhet.

avatar

Beleköphet a levesbe a Paszok

Az Új Demokrácia előnye miatt éppen fellélegezhetett volna Európa, amikor megszólalt a potenciális koalíciós partner Paszok, és tovább bonyolította a helyzetet. A Telegraph ugyanis arról tudósított, hogy a párt egyik képviselője, Ána Diamandopúlu szerint nem mennek bele olyan koalícióba, amiben nincsen benne a Sziriza.

Ha a Paszok valóban ehhez tartja magát, az még az Új Demokrácia győzelme esetén is alaposan megnehezíti egy olyan kormány megalakítását, ami nem szeretné alapjaiban újratárgyalni az EU-val kötött egyezséget - ez ugyanis a Sziriza egyik fő választási ígérete.

avatar

Egy-két évet nyerhetnek a görögök

Még ha olyan koalíció is alakul Görögországban, ami újra akarja tárgyalni az uniós mentőcsomag feltételeit, elemzők szerint alapjaiban akkor sem változhat meg az ország helyzete: a megszorításokat valószínűleg ebben az esetben is végre kell hajtani, legfeljebb egy-két évvel később kell teljesíteni a hiánycélokat.

Ezt erősíti Guido Westerwelle német külügyminiszter ma esti nyilatkozata is, ami szerint Németország rugalmas lehet a megszorítások határidejének módosításában, a görög vállalásokat azonban előbb-utóbb így is végre kell hajtani.

avatar

Elismerte a vereséget a Sziriza

Aléxisz Cíprasz, a Sziriza vezetője telefonon gratulált a győzelemhez Andtonisz Szamarásznak, az Új Demokrácia vezetőjének, miután a felmérések és a részleges eredmények is a jobboldali párt győzelmét vetítik előre.

A Sziriza jelezte, hogy erős ellenzéki szerepre készül, és kizárta annak a lehetőségét, hogy belépne egy koalícióba. Mivel korábban a Paszok egyik képviselője azt mondta, hogy a párt nem lép be olyan koalícióba, amiben nincsen benne a Sziriza, nehéz napok várhatnak az Új Demokráciára, aminek győzelem esetén három napja van koalíciót alkotni.

avatar

Mindenkit koalícióra hív az Új Demokrácia

Miután a választásokat valószínűleg megnyerte, egy nyilatkozatban minden pártot koalícióra hívott Andónisz Szamarász, az Új Demokrácia vezetője.

„A görög emberek ma az európai irányra szavaztak és arra, hogy bent maradjunk az eurózónában, és hajtsuk végre azokat az intézkedéseket, amik munkahelyeket teremtenek. Nem lesznek újabb kalandjaink. Nem fogjuk megkérdőjelezni Görögország helyét Európában. Felhívjuk az összes olyan politikai pártot, ami figyelembe veszi ezeket a célokat, hogy vegyen részt egy nemzeti egységkoalícióban. Nincs vesztegetni való időnk, az országot kormányozni kell" – mondta Szamarász.

2012-06-17T195801Z 1836962567 GM1E86I0B0D01 RTRMADP 3 GREECE-ELE
Andónisz Szamarász, az Új Demokrácia vezetőjeFotó: John Kolesidis

avatar

Újabb patthelyzet előtt a görögök?

A ma esti nyilatkozatok nem vetítenek előre könnyű koalíciós tárgyalásokat: a várható nyertes Új Demokrácia mindenkivel tárgyalna, azonban kérdés, hogy ki lesz erre nyitott.

Az eddigi nagykoalíciós partner Paszok jelezte, hogy a Sziriza nélkül nem lép be koalícióba, a Sziriza pedig kizárta, hogy olyan koalíció tagjává váljon, ami támogatja a megszorítások folytatását. Ha tartják magukat a nyilatkozatokhoz, az Új Demokrácia arra kényszerülhet, hogy a kisebb pártoknál kezdjen házalni, amik azonban kivétel nélkül elutasítják az uniós mentőcsomag feltételeit.

Várhatóan az Új Demokrácia először azon lesz, hogy megpuhítsa a Paszokot, ami azért lehet nehéz, mert a pártnak éppen az eddigi megszorítások miatt esett drámaian a népszerűsége: míg 2009-ben még több mint 40 százalékot kaptak, addig a mostani választásokon már csak 12-13 százalékra számíthatnak.

avatar

Cíprasz: Folytatjuk a küzdelmet

Aléxisz Cíprasz, a Sziriza vezetője beszédben is elismerte pártja vereségét és jelezte, hogy ellenzéki szerepre készül. „Nemrég felhívtam Szamarász urat, és gratuláltam a sikeréhez. A mandátuma alapján neki van lehetősége a kormányalakításra. Mi a további eseményekben ellenzéki szerepben veszünk részt. Nem fogjuk feláldozni a pozíciónkat. Arra kaptunk felhatalmazást, hogy a mentőcsomag elutasítását képviseljük. Hétfőtől folytatjuk a küzdelmünket" –mondta Cíprasz.

avatar

Túl a féltávon a számolás

A nagy pártok vezetői már elmondták a beszédeiket, de a szavazatok összeszámolása folytatódik. Ötven százalékos feldolgozottságnál az Új Demokrácia 30,3 százalékot szerzett, a Sziriza 26,3-at, a Paszok pedig 12,7-et.

avatar

Mit akar a Paszok?

A holnapi nap fő kérdése lehet, hogy végül belemegy-e egy koalícióba a baloldali Paszok. Míg a párt egyik képviselője azt mondta, hogy a Sziriza nélkül nem lépnek koalícióra senkivel, addig a párt vezetője, Evangelosz Venizelosz arról beszélt, hogy nincs vesztegetni való idő, minél hamarabb kormányt kell alakítani.

Venizelosz szerint is benne kellene lennie a Szirizának a koalícióban, azonban elemzők szerint ehhez az igényéhez nem fog tudni sokáig ragaszkodni a Paszok, miután a Sziriza jelezte, hogy ellenzéki szerepre készül. „A Paszok nem lesz képes ellenállni ekkora nyomásnak" – mondta Wolfgango Piccoli, a londoni Eurasia Group elemzője a Bloombergnek, utalva arra, hogy az ellenállással a párt azt kockáztatja, hogy folytatódik a káosz az országban, pár héten belül pedig bekövetkezhet az államcsőd.

Egyes elemzők szerint a Paszok a Szirizára szeretné hárítani a felelősséget: „A Paszok a lépéssel olyan helyzetbe hozná a Szirizát, amiben ő válik felelőssé a kormányzás összeomlásáért, de legalábbis elveszik az a lehetősége, hogy ellenzékbe vonulva hagyja bukni a Paszokot és az Új Demokráciát. Ez egy drámai játék, ami folytatódó káosszal, és akár újabb választásokkal is fenyeget" – írja Joe Weisenthal, a Business Insider elemzője.



avatar

Túl a kétharmadon a feldolgozottság

Gyorsan halad a görög választás eredményeinek összesítése, már 74,16 százaléknyi szavazatot feldolgoztak. Az Új Demokrácia 30,08 százalékon, a Sziriza 26,53 százalékon áll, míg a Paszok 12,54 százalékra számíthat. Az Arany Hajnal a május 6-án elért 6,94 százalékát őrzi.

2012-06-17T205230Z 1052893789 GM1E86I0DI001 RTRMADP 3 GREECE-ELE
Görög szélsőjobbosok ThesszalonikibenFotó: Grigoris Siamidis
avatar

Fellélegezhet a világ?

„A tény, hogy az Új Demokrácia megelőzte a Szirizát, ami a mentőcsomag feltételeinek drasztikus újratárgyalását tűzte ki célul, azt jelenti, hogy a piacok várhatóan kollektíven fellélegezhetnek, bár a megkönnyebbülés lehet, hogy nem lesz hosszútávú" – idézi a Telegraph Simon Smith-t, az FxPro elemzőjét. Az euró árfolyama mindenesetre a Portfolio szerint egyhavi csúcsra ugrott a dollárral szemben az eredmények hírére.

avatar

Amerika is üdvözölte

A Fehér Ház is gratulált a görög választások eredményéhez, és sürgette a gyors kormányalakítást. „Mint azt Barack Obama és más országok vezetői is kinyilvánították, hisszük, hogy mindannyiunk érdeke, hogy Görögország bent maradjon az eurózónában, miközben betartja az ígértetét a reformok végigvitelére. Gratulálunk a görög népnek a választás lefolytatásához ezekben a nehéz időkben. Reméljük, hogy a választás gyors kormányalakításhoz vezet, és ez rövid időn belül továbblépést jelent a görög nép előtt álló gazdasági kihívások leküzdésében" – mondta Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

avatar

Már hétfőn kormányt akarnak látni

000 Par7173826
Aléxis CípraszFotó: Louisa Gouliamaki

A választás előtt az Új Demokráciát vezető Andónisz Szamarász, és a Sziriza vezetője, Aléxis Cíprasz is hangsúlyozta, hogy a vasárnapi szavazás után a lehető leggyorsabban fel kell állnia a kormánynak, nincs idő hosszas alkudozásokra. Vasárnap este a Paszok elnöke, Evangelosz Venizelosz is azt mondta, hétfőn tisztázódnia kellene a koalíciónak. Hivatalosan ugyanakkor három napja van a győztes Új Demokráciának, hogy koalíciós partnereket találjon, utána a második helyen végzett Sziriza kap lehetőséget.

avatar

Brüsszelből is üzentek

Közös nyilatkozatot (pdf) adott ki a görög választásokról Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso: „A görög nép beszélt. Teljes mértékben tiszteletben tartjuk a demokratikus döntését. Reméljük, hogy az eredmény lehetővé teszi a gyors kormányalakítást. Ma a görög állampolgárok bátorsága és kitartása előtt tisztelgünk, teljes mértékben figyelembe véve azokat az áldozatokat, amiket a görög gazdaság átalakítása, és egy új, fenntartható növekedés felépítése követelt tőlük" – írták.

„Továbbra is kiállunk Görögország, mint az EU és az eurózóna tagja mellett. Készen állunk a munkára az új kormánnyal és támogatjuk Görögország újabb erőfeszítéseit a fenntartható gazdaság kialakítására" – írták, hozzátéve, hogy az EU továbbra is kitart az eddigi program folytatása mellett.

avatar

A focipályán is egymásnak feszülnek

Németország bedarálta vasárnap este Dániát, így Görögországgal játszik a negyeddöntőben a labdarúgó Európa-bajnokságon. A tapintható feszültség borítékolható.

avatar

Az eurózóna is az új kormányra vár

Megszólalt Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke is a görög választások után, és bejelentette, hogy trojka, vagyis az EU, az IMF és az EKB képviselői várhatóan Athénba utaznak, amint megalakul az új kormány.

Juncker szerint a folytatódó költségvetési és strukturális reformok jelentik a legjobb garanciát arra, hogy Görögország túlléphet a jelenlegi gazdasági és társadalmi kihívásokon, vagyis nincsen szó a program újratárgyalásáról.

avatar

3 százalékos az Új Demokrácia előnye

A szavazatok feldolgozottsága elérte a 88 százalékot, így egyre biztosabbá válik az eredmény. Az Új Demokrácia a mostani állás szerint 29,93 százalékra számíthat, ettől több mint 3 százalékkal van lemaradva a Sziriza 26,7 százalékos eredménnyel. A Paszok 12,43 százalékon áll.

Ezzel az Új Demokráciának és a Paszoknak együtt 166 képviselője lenne a 300 fős törvényhozásban, így ha az utóbbi belemegy, viszonylag stabil többséggel tudnának kormányt alakítani.

avatar

Az IMF készen áll

Az IMF kész együttdolgozni Görögország új kormányával, hogy segítsenek helyreállítani a pénzügyi biztonságot, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést, írja az AFP.

avatar

Merkel a kötelezettségeire figyelmeztette Görögországot

Angela Merkel német kancellár telefonon gratulált a „jó eredményhez" Andónisz Szamarásznak, az Új Demokrácia vezetőjének. A német kormány közleménye szerint Merkel közölte: abból indul ki, hogy Görögország betartja az európai kötelezettségeit.

avatar

Éjszaka már alkudoznak

Miközben az angol nyelvű görög lap, a Kathimerini egyik szerkesztője megjegyezte, hogy az Új Demokrácia vezetője május 6-án állítólag csak öt órát töltött a kormányalakítási kísérlettel, a görög tévék jelentése szerint Andónisz Szamarász kormányfőjelölt már késő este megkezdte a koalíciós tárgyalásokat a lehetséges partnerekkel. Közben François Hollande francia elnök – akinek Szocialista Pártja vasárnap abszolút többséget szerzett a francia nemzetgyűlésben – felhívta telefonon Evangelosz Venizeloszt, a szintén szocialista Paszok vezetőjét, hogy megbeszéljék az eredményeket. A Telegraph szerint ez arra utalhat, hogy Hollande tudni akarja, milyen változtatásokat akarhat az új görög koalíció a megállapodáson Európával.

avatar

Görög alkudozás, francia abszolút többség, egyiptomi számolás

Az Európa-párti Új Demokrácia győzelmével zárultak a vasárnapi görög választások, azonban még mindig nem biztos, hogy a párt könnyen tud kormányt alakítani. Bár továbbra is meglenne a többségük a korábbi nagykoalíciós partner Paszokkal, a baloldali párt a megszorítás-ellenes Szirizát is bevonná a koalícióba, az azonban hallani sem akar erről. Kemény tárgyalások jöhetnek, a hírek szerint már éjszaka megkezdődött az alkudozás.

Franciaországban abszolút többséget szerzett François Hollande elnök Szocialista Pártja, amelynek a Le Monde legutolsó összesítése szerint 300 képviselője lehet a nemzetgyűlésben. A jobbközép UMP 207 képviselőre esett vissza, két képviselővel - köztük a huszonkét éves Marion Maréchal Le Pennel - pedig a szélsőjobboldali Nemzeti Front is képviselteti magát az alsóházban. Hollande a szocialisták győzelmével hozzákezdhet programja megvalósításához.

Egyiptomban pedig a Muzulmán Testvériséghez köthető Mohamed Morszi áll az élen az elnökválasztás második fordulójában Hoszni Mubarak utolsó miniszterelnökével, Ahmed Safíkkal szemben, a szavazatokat még számolják. A parlament feloszlatása után a hatalmat gyakorló katonai tanács közben kiadott egy ideiglenes alkotmányt, aminek tartalma egyesek szerint arra utal, hogy a katonai tanács hosszútávon sem akarja kiadni a kezéből a hatalmat és az új elnöknek csak jelképes szerepe lesz a hatalomgyakorlásban.

Közvetítésünket ezzel befejezzük, köszönjük a figyelmet!


Vissza az összes bejegyzéshez

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Shopline

Travelo

Hirdetés