A római után jöhet az Európai Birodalom

Csütörtök délutántól péntek délutánig tanácskoznak Brüsszelben az EU tagállamainak vezetői.  Sorsdöntő csúcstalálkozó lehet ez, még akkor is, ha látványos és könnyen érthető, világos konkrétumokat tartalmazó bejelentések alig lesznek. Viszont arról most kell dönteni, hogy az EU (vagy legalább az eurót használó országok) elinduljanak-e a föderáció felé vezető úton.  A mostanihoz hasonlóan bátor javaslatok utoljára akkor kerültek elő, amikor arról volt szó, hogy legyen-e közös pénz Európában. Most a közös pénz válsága vezetett oda, hogy az EU vezetői a hosszú távú tervek között egy össz-európai pénzügyminiszteri posztot, a nemzeti költségvetések brüsszeli jóváhagyását is felvessék.

És ha mindez nem volna elég, sok rövidebb távú, a mostani válság azonnali kezelését igénylő döntés is előttük lesz. Meg olyan szokásos ügyek, amelyek egyébként is hatalmas vitákat szoktak kiváltani: például a következő hétéves költségvetés is napirenden lesz. Hogy ennek a tétjét is éreztessük, Magyarország akár az eddigi támogatások ötödét is elveszítheti, ha nem sikerül meggyőzni a nettó befizetőket, hogy érdemes a leszakadt régiókra költeniük. Közben Görögország engedményeket kér, a spanyol bankoknak tőke kell, Ciprus hétfőn mentőcsomagért jelentkezett, Montenegró csatlakozási tárgyalásokat kezdene. Ha a miniszterelnökök és elnökök egyáltalán nem alszanak, de mindenki minden sorsfordító kérdéshez legalább kétszer hozzászól, akkor fizikailag is lehetetlen, hogy végezzenek péntekig. Az Index a helyszínről követi majd az eseményeket.

Szolidaritás vagy szuverenitás?

És mielőtt számba vennénk, hogy Orbán Viktornak és 26 kollégájának miről kell tanakodnia 2012 június utolsó hetének utolsó munkanapjain, a sokrétű problémák egy általános konklúzióját is igyekszünk megvonni. Európa mostani dilemmái leegyszerűsítve arra a kényes egyensúlyra vezethetők vissza, hogy a szolidaritás és szuverenitás meddig egyeztethető össze.

Vagyis: akinek van pénze, az addig hajlandó áldozni mások bajaira, ameddig biztosítva látja, hogy nem költik hülyeségekre a segítséget. Persze a helyzet ennél bonyolultabb, mert ha a bajban lévők szétesnek, akkor az rossz lesz a most erősnek látszóknak is, és ha közös ellenőrzés lesz, akkor az béklyót jelent mindenkinek.

Nagyon leegyszerűsítve e dilemmákat: a németek akkor fizetik ki a nyakig adósságban úszó déli országok tartozásait, ha azok megígérik, hogy soha többé nem fogadnak el költségvetést EU-s jóváhagyás nélkül. A nettó befizetők úgy biztosítanának már csak támogatásokat az EU költségvetéséből a szegényebbeknek, ha látják, hogy pénzüket hatékonyan költik el. Az európai bankok akkor számíthatnak közös betétgaranciára, ha alávetik magukat egy összeurópai szabályozó hatóságnak.

Szinte az összes mostani dilemma arról szól, hogy a tagállamok minél nagyobb részről mondanak le önrendelkezésükből, annál több külső segítségben bízhatnak. Mivel nagyon úgy néz ki, hogy az immár négy éve tartó gazdasági válság nem tud megoldódni az eddigi módszerekkel, egyre sürgetőbb a kérdés: a szétesés vagy a nagyobb egység, végső soron a politikai unió felé menjen-e Európa. A mostani csúcs arra hivatott, hogy a tagállamok vezetői letegyék a garast valamelyik irány mellett. Minden arra utal, hogy a nagyobb egység felé kötelezik el magukat. De ettől még nem lesz biztos, hogy a most kijelölendő úton végig bírnak és akarnak-e menni. Ha igen, akkor Európa a Római Birodalom bukása óta először újra egyetlen politikai központ irányítása alá kerülhet. Hogy ennek vezetőit kik és hogyan válasszák meg, arról egyelőre senkinek sincs fogalma.

Lehetetlen súlyozni az ügyek fontossága között, hiszen előkerülnek hosszú távú, az egész kontinens történelmét alapjaiban meghatározó, de még nagyon képlékeny tervek, és kisebb volumenű, de a mostani válság kezelése miatt rettenetesen fontos kérdések is. Az ügyek alábbi felsorolásában a konkréttól megyünk az elvontabb témák felé.

A mentőcsomagok kezelése

Az új görög kormány megalakulása pillanatában jelezte, hogy újra akarja tárgyalni eddigi mentőhiteleinek feltételeit. Könnyíteni akarnak a görög nép terhein, és vannak erős érveik: ha a hagyományos bal- és jobboldal nem köt nagykoalíciót, akkor politikai káosz lenne az országban, és a szélsőséges pártok nőnének, mint a gomba. Valamit kell mondani a görögöknek.

A spanyol kormány segítséget kért bankjai megmentéséhez. Úgy néz ki, hogy kapnak 100 milliárdot, a feltételek nem világosak, de rendkívüli megszorító intézkedések követeléséről eddig alig volt szó. Ezen felbuzdulva az ír kormány is újratárgyalná korábbi mentőcsomagja feltételeit. Hiszen az ír kormány sem a nyakló nélküli költekezéstől ment szinte csődbe, hanem azért, mert ott a bankok már korábban bedőltek.

Hétfőn Ciprus is jelezte, hogy mentőcsomagot kér, szintén a bankok rossz állapota miatt.

Tettek a növekedésért

A múlt héten az eurózóna négy legnagyobb gazdaságát vezető politikus (a német, a francia, a spanyol és az olasz) megállapodott egy 130 milliárd eurós, növekedést serkentő alap létrehozásában. Hogyan, mire, miből? Vannak tervek persze, de ezeket is tisztázni kell.

Sok tagállam és az Európai Bizottság is erőlteti már egy ideje, hogy ne csak a megszorításokon keresztüli józan gazdálkodásra figyeljen az EU, hanem a növekedés, a foglalkoztatás és a versenyképesség erősítésére is. Az ezt követelők a francia választások óta egy erős szövetségest is nyertek az új francia elnök személyében. Ilyen programokról is lesz szó.

Montenegró

A kis balkáni állammal várhatóan idén megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, erre is rá kell bólintani.

Bankunió

Ez összefügg a cikk végén tárgyalandó nagy távlati tervekkel, de annak egy olyan konkrét és első eleme, amit nagyon hamar, legkésőbb jövő év elejére nyélbe akarnak ütni az EU-s intézmények vezetői. Ez arról szólna, hogy az eurózónában működő bankokat vonják közös felügyelet alá. Ez eddig jórészt nemezti hatáskörben történt. Cserébe viszont létrejönne egy közös betétgarancia, vagyis ha bukik egy bank, akkor nem az anyaország kormányának kellene egyedül viselnie a következményeket. Sőt egy közös szanálási alapról is szó van.

Az európai bankok kezelése kulcsfontosságú. A mostani válság megoldhatatlanságának egyik oka, hogy sok európai bank nagy gondban van, például az ír és a spanyol ingatlanlufik kipukkadása miatt. Ahol a bankrendszer bajban van, ott kevés a hitel, lassul a gazdaság. Ahol lassul a gazdaság, ott drágul az állampapírok kamata, mert a befektetők kevésbé bíznak az adott ország sikerében. És máris kész az új adósságválság, mert ahol a kormány eladósodik, ott tovább lassul a gazdaság, hiszen megszorításokra van szükség. Ugyanez fordítva is igaz, ahol az állam adósodik el először, ott meg a bankok kerülnek az állam miatt bajba. A bankuniótól azt lehet remélni, hogy ezt a kölcsönösségen alapuló spirált sikerül megállítani.

Tagállami ajánlások

Át kellene futni azokat az ajánlásokat is, amiket a tagállamok kaptak az európai szemeszter keretében. Az ajánlások nemcsak a költségvetés helyzetével, hanem általában a versenyképességgel is foglalkoznak. Magyarország esetében az adórendszer kritizálásától az oktatáspolitika problémáiig sok mindenre rámutat. Az ajánlások betartását ugyan nem szankcionálják, de egyre erősebb a politikai nyomás, hogy minél inkább engedelmeskedjenek a tagállamok. (Adóügyben a magyar miniszterelnök már jelezte, hogy nem fogunk engedni, a bankokat vagy a telekomszektort érintő adókat nem cseréljük le ingatlanadóra például.)

Az ajánlások komolyan kezelése azért is fontos a bizottságnak, mert az ajánlási rendszer előképe, modellje lehet egy későbbi közös pénzügyminisztériumnak.

Tranzakciós adó

Az euróövezet tagállamainak egy része késznek mutatkozik, hogy a francia, német és bizottsági támogatást is élvező tranzakciós adót bevezessék. Ez inkább csak nevében hasonlítana a magyar sárgacsekkadóra, mert kifejezetten a spekulatív pénzmozgásokat sújtaná. Az biztos, hogy az összes tagállam ebbe nem megy bele, Nagy-Britannia a bankunióhoz hasonlóan például ebből is mindenáron ki akarja vonni magát. Azonban az EU-ban létezik mechanizmus arra, hogy a tagállamok egy csoportja külön szabályokat vezessen be, amíg az egységes piacot nem veszélyeztetik.

Várható, hogy a politikai unió felé vezető úton egyre több ilyen, kisebb országcsoportra érvényes különszabályok jelennek meg. Míg sokáig arra törekedtek a tagállamok és a bizottság is, hogy amit csak lehet azt közösen lépjenek meg az unió országai, mostanra egyre inkább az a hangulat, hogy nem kell mindenáron nagy egyetértésekre várni.

A következő költségvetés

Az EU hétéves ciklusokra hoz költségvetést, és 2013 végén lejár az éppen aktuális ciklus. A mostani csúcson kezdődik – egyelőre számok nélkül – a vita arról, hogy mire költsön az EU a következő időszakban. Két nagy csoport máris egymásnak feszült: a nettó befizetők és a kohéziós alapok kezdvezményezettjei már tavasz óta üzengetnek egymásnak.

Erős a törekvés, hogy a Magyarországon csak EU-s pénzeknek nevezett forrásokat megkurtítsák. Ha ennek sikerül is ellenállni, akkor is várható, hogy a kifizetések hatékonyságát jobban ellenőrzik, és például jutalmazó, büntető elemeket is tesznek a rendszerbe.

Politikai unió

Végül a legnagyobb falat annak a tervnek a megvitatása, amit Rompuy tanácsi elnök, Barroso bizottsági elnök, Draghi EKB-elnök és Juncker euróövezeti vezető tesznek le a tanács asztalára. Ez szól az EU – illetve az eurózóna - integrációjának erősítéséről.

A terv négy fő elemet tartalmaz. Az első a már említett bankunió. A második a költségvetési integráció, aminek az lehet a vége, hogy Brüsszel hagyja jóvá a tagállamok költségvetését. A harmadik a gazdaságpolitikai integráció, amiben már olyan törvények összehangolásáról van szó, mint a munkajogi szabályok vagy éppen az adózás. És a negyedik pont pedig arról szól, hogy mindehhez megfelelő politikai legitimáció kell. A szöveg még arra is utal, hogy szükség lehet egy összeurópai pénzügyminisztériumra is.

Mindezeket hosszabb távon, de egy mihamarabb elkészülő menetrend szerint kellene az eurózónában érvényesíteni a terv kidolgozói szerint. A német kormány egyértelműen támogatja ezeket a törekvéseket.

Az is világos, hogy egyelőre senki sem akar új intézményeket, vagy az unió működését most meghatározó lisszaboni szerződés átírását. A politikai unió teljes megvalósításához azonban hosszabb távon ezekre is szükség lesz.