A kanadai szövetségi kormány kész megfontolni, hogy őrizetbe vegyék a roma menedékkérőket, amennyiben a legutóbbi intézkedésekkel nem sikerül korlátozni a menedékkérők számát - derül ki a The Canadian Press birtokába került dokumentumokból, amelyeket több kanadai médium is ismertetett.
A kanadai határőrség (CBSA) belső jelentése szerint határozottabb intézkedésre lehet szükség, ha az illegális menedékkérelmek kiválasztásának és elutasításának a folyamata nem elég gyors, és nem sikerül csökkenteni az európai roma kérelmezők számát. További elrettentő intézkedéseket tanulmányoznak, és ezek között van a menedékkérők őrizetbe vétele is. A jelentés még az előtt készült, hogy a konzervatív kanadai kormány júniusban megszigorította az úgynevezett hamis menedékkérőkre vonatkozó jogszabályokat.
Az új jogszabály felhatalmazná Vic Toews közbiztonsági minisztert, hogy nevezze meg a "hamis menedékkérőket", hogy Kanadába érkezésükkor őrizetbe vehessék őket. A törvénymódosítást várhatóan az év végéig fogadják el. Vic Toews hivatala nem közölte, hogy a minisztérium szándékozik-e ilyen intézkedéseket hozni. Szóvivője, Julie Carmichael annyit közölt, hogy a döntést a kanadai törvényeknek megfelelően hozzák meg.
Tavaly a legtöbb kanadai menedékkérő Magyarországról érkezett. Összesen 4442 magyar kérelmet iktattak, többségüket a kanadai hírügynökség szerint gyaníthatóan romák adták be. Szinte valamennyit elutasították vagy elálltak tőlük.
A CBSA jelentése szerint rövid távon a "leghatásosabb" megoldás a vízumkötelezettség bevezetése lenne ezen kelet-európai országok állampolgárai számára. A határőrség szerint "egyes magyarországi kérelmezők lényegében azért utaznak Kanadába, hogy kihasználják a társadalombiztosítást, és részesüljenek az egészségügyi rendszer nyújtotta privilégiumokból".
A jelentésben az olvasható, hogy a magyar menedékkérők őrizetbe vétele azt jelentené, hogy a gyermekek is rács mögé kerülnének a szüleikkel együtt. A tavalyi év utolsó tíz hónapjában a torontói Pearson nemzetközi repülőtérre érkező közel 3000 ezer magyar menedékkérő háromnegyede családként érkezett.
A Menekültek Jogait Védő Ügyvédek Szövetségének elnöke figyelmeztetett, hogy a törvény elfogadása esetén annak több rendelkezése ellentétes lehet az önkényes őrizetbe vételeket megakadályozó Jogok és Szabadságjogok Kanadai Chartájával. Ez azt eredményezné, hogy a törvényes menedékkérőket is őrizetbe vennék az illegális menedékkérőkkel együtt. Hosszú időre rács mögött maradnának, amíg az aktájukat tanulmányozzák, és lelki traumákat szenvednének el - figyelmeztetett.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
március 1., 18:00
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
6 órája
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
2 órája
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik
Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.
március 1., 19:50
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
9 órája
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
15 órája
- Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
március 1., 16:30
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
12 órája
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.
március 1., 16:12
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
13 órája
- Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen
Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.
március 1., 12:38
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
44 perce
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Külföld
Donald Trump: Vagy befejezzük a háborút, vagy hagyjuk őket, hadd csinálják, és meglátjuk, mi történik
Tovább fokozódik a diplomáciai botrány.
március 1., 10:23
- Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa
Az egyházfő állapota továbbra is instabil.
március 1., 14:21
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
13 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
10 órája
- Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél
A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.
március 1., 14:47
- Külföld
Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
A főfelügyelő szerint az elkövetők válogatás nélkül tüzeltek a vendégekre.
4 órája