Tízmillió dollárra perelte Madonnát egy melegellenes szervezet

2012.08.19. 17:56

Orosz melegellenes csoportok perelték be Madonnát. A szervezetek tízmillió dolláros kártérítést követelnek az ötvennégy éves énekesnőtől, mivel úgy vélik, a fellépése súlyos erkölcsi károkat okozott a szentpétervári lakosoknak. Alexander Pokunyev, a felperes csoportok jogi képviselője a Ria Novosti hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy azok, akik részt vettek a koncerten, illetve látták a Madonna fellépéséről készült videót, pszichológiai és érzelmi megrázkódtatást szenvedtek el, mivel az énekesnő nyíltan pártolta a homoszexualitást, és egy ortodox keresztet is megtaposott.

A Human Rights Watch információi szerint a szentpétervári parlament korábban megszavazta azt a törvényt, amely bünteti a szodómiát, a homoszexualitást, a biszexualitást, a transzneműséget, és a kiskorúakat érintő pedofíliát. Madonna márciusban a törvényt nevetséges atrocitásnak nevezte, és facebookos oldalán azt nyilatkozta, hogy beszélni fog a törvénytervezetről a közelgő fellépésén.

Az augusztus 9-i koncertjén Madonna a meleg közösségeket és a melegeket szólította meg. Rövid beszédében kitért arra, hogy a melegeket egyenlő jogok illetik meg, és joguk van ahhoz, hogy méltósággal, tisztelettel és szeretetteljesen bánjanak velük. Beszéde alatt a hallgatóság szivárványt ábrázoló papírokat tartott a magasba, amelyeken a „No Fear” felirat szerepelt.

Alexei Kolotkov, a pert indító csoportok egyik tagja szerint néhányan talán nem látják az összefüggést, de elképzelhető, hogy Madonna koncertje után néhány fiú meleg, néhány lány pedig leszbikus lesz. Emiatt kevesebb gyerek fog születni, ez pedig ahhoz vezethet, hogy az országnak nem lesz elegendő lakosa az ország megvédéséhez. Az oroszországi meleg közösségeket számos kudarc sújtotta a közelmúltban; Moszkvában a múlt héten fogadták el azt a törvényt, amely száz évre megtiltotta a melegfelvonulásokat.

Madonna kedd esti, moszkvai koncertjén az orosz punkzenekar, a Pussy Riot mellett is kiállt. A három nőből álló együttes tagjai március óta vannak börtönben; huliganizmussal és vallási gyűlölet szításával vádolják őket, amiért a márciusi választás előtt egy ortodox templomban arról maszkok mögé bújva arról énekeltek, hogy a szűzanyának el kell űznie Putyint. „Tudom, hogy minden történetnek több oldala van és nem akarom megsérteni sem az egyházat, sem a kormányt, de azt hiszem, ez a három lány nagyon bátor dolgot tett” – mondta Madonna kedd esti koncertjén a közönségnek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett Moszkvában a magyar energiaellátással kapcsolatban

Szijjártó Péter fontos bejelentést tett Moszkvában a magyar energiaellátással kapcsolatban

A tárcavezető közlése szerint tavaly rekord mennyiségű földgáz érkezett Magyarországra.

15 perce

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

41 perce

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

2 órája

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.

2 órája

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33