Bertalan
10 °C
28 °C

Még mindig építési terület a Ground Zero

2012.09.11. 07:24
Tizenegy év telt el a 2001. szeptember. 11. óta, amikor terrortámadás érte New Yorkban a World Trade Center (WTC) ikertornyait. A támadásnak közel háromezer áldozata volt és súlyos károkat okozott New York belvárosában. Az egykori WTC területén, amit „Ground Zero” néven emlegetnek, emlékparkot hoztak létre. A parkot 4,5 millióan látogattak meg, de a környező új felhőkarcolók többsége még csak épül, és az emlékmúzeum sincs még kész.

Októberben, a hivatalos szeptemberi megemlékezések után nagyjából egy hónappal nyithat meg a hetvenkét emeletes WTC Négyes torony, amiben a kikötői hatóság fogja berendezni irodáit. A kikötői hatóság a WTC területének tulajdonosa, és valószínűleg náluk se teljesen elégedettek az újjáépítési munkák ütemével.

Csak 2014-ben tervezik átadni a „Szabadság Tornyot”, azaz az új WTC egyes tornyát, amiben 278 ezer négyzetméternyi irodahely lesz. A torony 104 emeletes és 1776 láb magas lesz. Az utóbbi szimbolikus gesztus, hiszen 1776-ban adták ki az amerikai függetlenségi nyilatkozatot. Az építési költségek elérhetik a 3,9 milliárd dollárt (870 milliárd forint).

Még rosszabb a helyzet a hármas és a kettes toronynál. A hármas tornyot 80 emeletesre tervezték, de még csak a nyolcadiknál tartanak. A Washington Post szerint a kivitelezők úgy gondolják, hogy 2015-re, esetleg 2016-ra lesznek kész a munkálatokkal, de így is jobban állnak a kettes épületnél. A kettes magassága most csak az utcaszintet éri el, és addig nem is kezdik meg rajta igazán a munkát, míg nem élénkül meg az ingatlanpiac. Az amerikai gazdaság helyzetéből kiindulva erre még sokat kell várni.

Még három évet kell az új tömegközlekedési csomópont átadásához is, ami többek közt 13 metróvonalat fog összekapcsolni. Napi 250 ezer utasra számítanak a megállónál, és az igényeik kiszolgálására számos bolt áll majd rendelkezésre, bár eddig még egy bérlő se jelentkezett, hogy szeretne itt előre helyet vásárolni.

Szintén bizonytalan a WTC emlékmúzeum helyzete. A múzeum már látogatható, de nincs teljesen befejezve. Az építkezési munkák előző ősszel gyakorlatilag leálltak, amikor pénzügyi vita robbant ki a kikötői felügyelet és a múzeumot üzemeltető alapítvány között. A múzeum igazgatója Joseph Daniels szerint még legalább egy év telik el a nyitásig miután újra megindul az építkezés.

„Tudunk embert küldeni a holdra, de nem tudunk újjáépíteni pár épületet 10 év alatt?” – tette fel a költői kérdést a Reutersnak Jim Riches mára visszavonult tűzoltóparancsnok, aki 9 hónapon át kutatott a romok között, míg megtalálta a fia holttestét. Riches szerint szégyenletes az egész újjáépítés körüli huzavona.

Másokat nem az építkezés aggaszt, hanem 9/11 utólagos egészségügyi hatása a mentésben résztvevő tűzoltókra, orvosokra és rendőrökre. A WTC összeomlása után hatalmas por és koszmennyiség került a levegő, ami légúti megbetegedéseket okozott. Egyes becslések szerint ezer ember halt meg a támadásokhoz köthető megbetegedés miatt, több mint 20 ezren állnak kezelés alatt, és további 40 ezer embernél alakulhat ki még valamilyen betegség a jövőben.