Radioaktív eszközt hajkurásznak Texasban

2012.09.16. 14:23 Módosítva: 2012.09.16. 14:29

Még mindig nem találják, de nagy erőkkel keresik azt a radioaktív eszközt, amelynek szeptember 11-én veszett nyoma Texasban, derül ki az NBC News cikkéből.

A Halliburton vállalat olajkútfúrásoknál használja az amerícium-241-et/beríliumot tartalmazó, lezárt fémrudat, amely akkor jelenthet egészségügyi kockázatot, ha valaki óvatlanul kézbeveszi, illetve több napon át a közvetlen közelében tartózkodik.

Az FBI a Bloomberg szerint megállapította, hogy nem követett el bűncselekményt a vállalat három munkatársa, akik az eszköz szállításáért feleltek. Egyelőre nem világos, hol és mikor tűnhetett el a radioaktív rúd, de a Pecosból Odessába tartó, 209 kilométeres út végén már nem volt meg.

Azóta háromszor is átkutattak egy kutat Pecos közelében, ahol utoljára használták a rudat, és a Nemzeti Gárda is háromfős, detektorokkal felszerelt csapatot küldött segíteni a helyi hatóságoknak, de egyelőre semmi nyoma az eszköznek.

A texasi egészségügyi minisztérium egyik munkatársa elmondta, hogy a rúd nem sugároz hihetetlenül veszélyes mértékben, de a legbiztonságosabb 6-8 méter távolságban maradni tőle.

A Nukleáris Felügyelő Bizottság (NRC) tájékoztatása szerint korábban is fordult már elő hasonló eset, de az elmúlt öt évben nem tűntek el ilyen eszközök. Ők is hangsúlyozták azonban, hogy a radioaktív fémhengernek több órán át valakinél kell lennie, hogy veszélyesnek tekintsék.

A vállalat is mindent megtesz a rúd megtalálásáért. Közleményükben azt is hangsúlyozták, hogy a nagyjából tizennyolccentis rúdon fel van tüntetve a figyelmeztetés a radioaktív veszélyre, illetve azt is jelezték rajta, hogy senki se vegye kézbe.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.

március 22., 14:30

  • Külföld
Az amerikai egészségügyi miniszter nyilvános alázásba kezdett az egyik kormányzó testsúlya miatt

Az amerikai egészségügyi miniszter nyilvános alázásba kezdett az egyik kormányzó testsúlya miatt

Robert F. Kennedy Jr. szerint nyilvános mérlegelést kellene tartania a politikusnak.

22 perce

  • Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.

március 22., 14:17

  • Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.

március 22., 16:46

  • Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.

március 22., 16:17

  • Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.

március 22., 18:18

  • Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

Nem maradt el az izraeli erők válasza.

március 22., 13:35

  • Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.

március 22., 17:54

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

2 órája

  • Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.

március 22., 20:15

  • Külföld
Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Továbbra is tagadják az ellenük felhozott vádakat.

március 22., 12:26

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

4 órája

  • Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt

Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt

A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.

57 perce

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.

március 22., 20:04

  • Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.

március 22., 12:19

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.

március 22., 10:17

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

10 órája

  • Címlapon
Szijjártó Péter: Az európai politikusok háziversenyt rendeztek arról, hogy ki tud bunkóbb módon nyilatkozni Trumpról

Szijjártó Péter: Az európai politikusok háziversenyt rendeztek arról, hogy ki tud bunkóbb módon nyilatkozni Trumpról

A magyar külügyminiszter szerint kis lépésekkel fogunk eljutni a békéhez.

58 perce

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Külföld
Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

A szentatya húsvétig vissza szeretne térni.

március 22., 10:32

  • Külföld
Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Az áldozatok között egy 16 és egy 19 éves fiú is van.

március 22., 18:18

  • Külföld
Nem vihette fel a repülőgépre a kutyáját, ezért egy mosdóban vízbe fojtotta az állatot egy nő Floridában

Nem vihette fel a repülőgépre a kutyáját, ezért egy mosdóban vízbe fojtotta az állatot egy nő Floridában

20 perccel később egy másik járatra szállt fel.

március 22., 13:15

  • Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.

1 órája