Tüntetések, könnygáz, sérülések az iszlámellenes film miatt

2012.09.22. 17:39

Több muzulmán országban is folytatódtak szombaton az iszlámgyalázó amerikai videofilm miatti tiltakozások, halálos áldozatokat követelő erőszakos cselekmény azonban ezúttal nem történt.

Az észak-nigériai Kánóban tízezrek tüntettek. A résztvevők végigvonultak a többségében muzulmán vallású ország metropoliszának központján, egyebek közt a "Halál Amerikára, Halál Izraelre és halál az iszlám ellenségeire" jelszót skandálva. A tömeg a 4,5 milliós nagyváros szellemi vezetőjének, a kanói emírnek a palotájához vonult, sokan iráni zászlót lobogtattak.

A megmozdulást a Nigériai Iszlám Mozgalom elnevezésű Irán-barát csoport szervezte. A csoport egyik vezetője, Mohammed Turi a tömeg előtt kijelentette: "Azért vagyunk itt, hogy kifejezzük haragunkat és rosszallásunkat ezzel a szentséggyalázó filmmel kapcsolatban. Felszólítjuk az Egyesült Államokat, akadályozzon meg minden további iszlámellenes szentséggyalázást."

Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban mintegy ötezren vonultak a parlamenthez, amely nincs messze az amerikai nagykövetségnek is helyet adó, szigorúan őrzött diplomáciai negyedtől. A tiltakozók olyan jelszavakat kiabáltak, mint hogy "Szeretjük a prófétánkat" vagy "Büntessék meg azokat, akik megalázták a prófétánkat".

A kelet-pakisztáni Lahorban egy radikális iszlamista mozgalom ötszáz aktivistája tüntetett az Egyesült Államok helyi konzulátusa előtt, azt skandálva, hogy "Az Egyesült Államok nem érdemel mást, mint a dzsihádot".

A déltájban megtartott két tiltakozás azonban minden rendbontás nélkül ért véget, szemben azokkal a pénteki, Karacsiban és Pesavarban lezajlott több tízezres erőszakos megmozdulásokkal, amelyekben összesen 21 ember vesztette életét.

Utóbbi összecsapások követelték a legtöbb áldozatot azon tiltakozások közül, amelyeket A muszlimok ártatlansága című, Mohamed prófétán és az iszlám valláson gúnyolódó amatőr amerikai videofilm váltott ki az iszlám világban a világhálóra való felkerülése óta eltelt 11 napban.

Szombaton Banglades fővárosában összetűzésre került sor a film miatt tiltakozók és a rendfenntartó erők között, s az incidensben több tucatnyian megsebesültek. A dakkai rendőrség könnygázzal és botokkal verte szét az iszlám csoportosulások által meghirdetett tüntetést, s több tucatnyi zavargót őrizetbe vettek.

Előző nap Dakkában kétezren tüntettek az iszlámgyalázó film miatt, s felgyújtottak egy amerikai zászlóval letakart koporsót és egy Barack Obama elnököt ábrázoló bábut. A további erőszakos cselekményektől tartva a dakkai hatóságok péntek estétől megtiltottak minden tüntetést a város központi mecsete, a Bajtul Mokarram körül, a rendőrség ezért tartóztatta fel a szombati menetet. A résztvevők azonban nem voltak hajlandók szétoszlani, kövekkel dobálták meg a rendőröket és autókat gyújtottak fel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Két belügyminiszter is terrorfenyegetés miatt mondta le damaszkuszi útját

Két belügyminiszter is terrorfenyegetés miatt mondta le damaszkuszi útját

A szóvivő szerint a biztonsági erőket fenyegető potenciális veszély nem volt vállalható.

26 perce

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.

17 perce

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

59 perce

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

4 órája

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

2 órája

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

39 perce

  • Címlapon
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél

Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél

Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.

31 perce

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

4 órája

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42