Árpád
3 °C
12 °C

Forradalom közeli helyzet Tunéziában

2013.02.06. 20:56 Módosítva: 2013-02-06 20:59:16

Tömegtüntetések törtek ki Tunéziában, miután délután agyonlőtték Sokri Belaidot, az Egyesült Demokratikus Nacionalista Párt tunéziai ellenzéki formáció főtitkárát Tuniszban, amikor elhagyta az otthonát. A gyilkosságot terrorcselekménynek nevezte és elítélte Hamadi Dzsebali, az ország kormányfője, valamint Monszef Marzúki államfő is. A lelőtt politikus testvére, Abdel-Madzsid Belaid ugyanakkor az iszlamista en-Nahdát (Újjászületést), a kormánykoalíció legerősebb pártját vádolta a gyilkossággal.

Feloszlatta a parlamentet


Az ország miniszterelnöke lemondta részvételét az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) kairói csúcstalálkozóján, este pedig feloszlatta a parlamentet. Hamadi Dzsebali televíziós beszédében elmondta, hogy pártoktól független, szakértői kormányt hoz létre, amely a következő választás kiírásáig viszi az ország ügyeit. A választást a lehető leggyorsabban megtartják, idézte a BBC az elnököt.

Többen demonstrálnak, mint a forradalom idején

A magyar konzuli szolgálat honlapján közzétett figyelmeztetésben kiemelték, a tüntetők minden nagyvárosban megtámadták az en-Nahda helyi székházát, a főváros központjában a demonstrálók létszáma pedig kétszer annyi, mint a forradalom napjaiban tüntetőké volt. A belügyi egységek készenlétben állnak, több helyen könnygázzal oszlatják a tömeget - írták.

Hangsúlyozták, hogy a hadsereg egyelőre nem avatkozott közbe jelentősebb erőkkel, de a feszültség folyamatosan nő. Felhívták a figyelmet arra is, hogy összecsapások lehetnek, azért azt kérik, hogy aki teheti, halassza el a Tunéziába tervezett utazását. Az utazást a következő napokban, a helyzet rendeződéséig nem javasolja a Külügyminisztérium konzuli szolgálata.