Kereskedelmi csalás miatt vizsgálat indult az Alitalia ellen

2013.02.06. 23:38 Módosítva: 2013.02.06. 23:40
A román Carpatair pilótái és az olasz Alitalia légitársaság ellen is vizsgálatot indított az olasz ügyészség a február 2-án, a római repülőtéren történt baleset tisztázására.

A két román állampolgárságú pilótával szemben gondatlanságból elkövetett szerencsétlenség és személyi sérülések okozása címén indított vizsgálatot a területileg illetékes Civitavecchia ügyészsége. A hatóságok lefoglalták az ATR-72 típusú repülőgép két fekete dobozát, melynek információi tíz nap múlva lesznek ismertek.

Ezzel egy időben az ügyészség bejelentette, hogy kereskedelmi csalásért vizsgálatot indított az Alitaliával szemben is. Az ügyészség közölte, hogy a Carpatair gépén utazó mind a 46 olasz és külföldi utast meghallgatták, és mindegyik azt állította, azt hitte, hogy Alitalia repülővel utazik. Nem tudták, hogy a Carpatair gépére szállnak fel, az Alitalia úgy adta el a jegyeket, mintha a sajátjai lennének - hangoztatta a sajtónak Gianfranco Amendola ügyész.

Az Alitalia közleményben szögezte le, hogy a jegyeladásra vonatkozó szabályokat teljes mértékben tiszteletben tartotta. Az Alitalia azt is hangsúlyozta, hogy a baleset után felfüggesztette a Carpatairrel kötött bérleti szerződést.

A Pisa-Róma járaton közlekedő Carpatair gépe szombat este  leszállás közben kicsúszott a római Leonardo Da Vinci repülőtér leszállópályájáról. Hét személy sérült meg, ketten súlyosan. A román Carpatair 2012 tavasza óta szolgáltatott az Alitalia három belföldi vonalán. Az Alitalia logóját viselő gépet a balesetet követő órákban az olasz légitársaság fehérre festette.

Az olasz légiforgalmi alapszakszervezet (USB) aggodalmát fejezte ki az ügyészi vizsgálat miatt, mely "veszélybe sodorja az Alitalia dolgozói által évek munkájával elért színvonalat". Az USB elfogadhatatlannak nevezte, hogy az olasz nemzeti légitársaság, a takarékosságot helyezve a biztonság elé, külföldieknek adja ki a belföldi járatokat, miközben több száz olasz pilótának nincs munkája".

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport