Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Tízezres tömeg a meggyilkolt tunéziai vezető temetésén

2013.02.08. 16:00

Az al-Dzsazíra beszámolója szerint több tízezres tömeg gyűlt össze Tuniszban, Tunézia fővárosában Sokrai Belaid meggyilkolt ellenzéki vezető temetésére. A tömegben kormányellenes jelszavakat skandáltak és gyilkosnak, bűnözőnek nevezték a kormánypárt, az iszlamista ed-Nahdát (Újjászületés) vezetőit. Általános sztrájk is kezdődött, az utóbbi 35 évben először.

A holttestet egy nyitott katonai teherautón szállították, tunéziai zászlóval borítva. A fővároban a környező utcákat megtöltötték a tüntetők. "Belaid, nyugodj békében, folytatjuk a harcodat" - mondták a tüntetők az al-Dzsazíra szerint.

A tömegben megjelentek a kormánypárt támogatói is. Azt mondták, azért jöttek, hogy megvédjék a forradalmat, és egyértelművé tegyék, az iszlamistáknak semmi közük az ellenzéki vezető meggyilkolásához. Szerintük a tunéziai média terjesztette el, hogy ők állnak a gyilkosság mögött.

Belaid özvegye ragaszkodott ahhoz, hogy nők is részt vehessenek a temetésen - ez nem szokásos Tunéziában. A fővárosban pattanásig feszült a helyzet, a hadsereget is kivezényelték.

A gyilkosság után az ország miniszterelnöke, Hamadi Dzsebali lemondta részvételét az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) kairói csúcstalálkozóján és feloszlatta a parlamentet. Televíziós beszédében elmondta, hogy pártoktól független, szakértői kormányt hoz létre, amely a következő választás kiírásáig viszi az ország ügyeit. A választást a lehető leggyorsabban megtartják.