Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Tüntetőket öltek meg Indiában

2013.02.13. 17:25
Összecsapások törtek ki az északkelet-indiai Asszám államban a helyi törzsek tagjai és a rendőrség között, legalább 19-en meghaltak - jelentették be szerdán a helyi hatóságok

Goalpara körzetében fulladt erőszakba a helyi törzsek kedd reggel indított demonstrációja. Az utcára vonulók egy civil testületi választás ellen tiltakoztak, amely szerintük az autonómiájukat sértő kormányzati terv része.

Tarun Gogoi asszámi kormányfő elmondta: a rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre, akik közül 13-an meghaltak. További hat ember a törzsi demonstrálók és a tüntetés ellen tiltakozó helyiek összecsapásában vesztette életét. Leégett a környék mintegy háromszáz háza is.

Az állam kormányfője szerdán közölte: maga vállalja a felelősséget a történtekért, mivel nem volt képes fenntartani a terület biztonságát. A politikus ezenkívül 500 ezer indiai rúpiás (mintegy 2 millió forintnak megfelelő) kártérítést ajánlott fel minden áldozat családjának. Gogoi erőszakszítással vádolta az ellenzéki pártokat.

Gyanendra Tripathi asszámi belügyminiszter újságíróknak elmondta: kijárási tilalmat rendeltek el Goalpara körzet bizonyos részeiben, illetve járőrözésre oda vezényelték a hadsereg katonáit.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft