Szilárda
-2 °C
7 °C

Erdő Péter lehet a pápa az olasz rádió szerint

2013.02.17. 13:05 Módosítva: 2013-02-17 13:15:16
Az egyház megújhodásáért és a hívek szeretetben éléséért emelt szót XVI. Benedek pápa vasárnap délben elmondott utolsó előtti úrangyala imádságában. A bíborosok március 1-től tárgyalnak az új pápa személyéről.

Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket és Christoph Schönborn bécsi érseket nevezte meg az esélyes pápautódok között az olasz közszolgálati rádió vasárnapi műsora.

A távozó német pápát, XVI. Benedeket közép-kelet-európai utód válthatná - hangzott el a RAI rádió egyes csatornáján sugárzott, Estovest című geopolitikai magazinműsorban.

Korábban a Corriere della Sera az esélyes jelöltek között említette Erdő Péter bíborost is.

Erdő Pétert ugyanakkor nem említi a New York Times témával foglalkozó cikke. Az írás szerint a 117 bíboros március elsején gyűlik össze, hogy végigvegye a lehetséges jelölteket. A a személyes kvalitások mellett sokat nyom a latban, hogy milyen a jelölt stílusa, vallásfelfogása, és hogy a világ mely részéről érkezik.

Erdő Péter élete és kora

Erdőt 1975-ben szentelték pappá. Az idők során betöltött számos egyházi tisztségét Wikipédia-oldala részletesen ismerteti. II. János Pál 2000 januárjában szentelte püspökké, három évvel később, 2002. decemberében pedig őt választotta a legfontosabb főegyházmegye, az esztergomi-budapesti érsekévé. Néhány héttel később a pápa Magyarország prímásává emelte.

Erdő 2003-ban lett a pápaválasztó bíborosi testület tagja, majd 2005-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia valamint az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának élére is ő állt.

A lap szerint az új pápától azt várják, hogy felvegye a harcot a terjedő világiassággal. A lap szerint a nyolc évvel ezelőtti konklávén még mind liberális, mind konzervatív oldalról érkeztek bíborosok. Mára azonban a pápa személyéről döntő bíborosok legnagyobb része a konzervatív oldalhoz tartozik, mivel a II. János Pál által kinevezett 50, és a XVI. Benedek által kinevezett 67 bíboros mind konzervatívnak számít.

A bíborosok március elsején kezdenek tanácskozni, a konklávé legkésőbb március 15-én kezdődhet. Az új pápát március 24-én neveznék meg, nyilatkozta vasárnap Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Ehhez le kell rövidíteni a 15 napos várakozási időt, idézte a szovivőt a New York Times. Mivel a periódus hosszát a pápa elhalálozásához szabták, a lemondás miatt pedig a bíborosok korábban megkezdhették az előkészületeket, ezúttal nem feltétlenül szükséges kitölteni ezt az időt.

Az egyház megújhodásáért imádkozott

A vatikáni Szent Péter téren több tízezren gyűltek össze az eseményre. XVI. Benedek most először jelent meg a hívek tömege előtt, mióta bejelentette lemondását, Az egyház megújhodásáért és a hívek szeretetben éléséért emelt szót XVI. Benedek pápa vasárnap délben elmondott utolsó előtti úrangyala imádságában.

A római katolikus egyház éléről a hónap végén távozó pápa egyúttal köszönetet mondott híveinek - s külön Róma városának - a neki nyújtott támogatásért és az érte mondott imákért, és a hagyományoknak megfelelően megáldotta a jelenlévőket.

A XVI. Benedek által mondott utolsó előtti úrangyala imádságra (angelus) vasárnap reggeltől érkeztek a zarándokok a Szent Péter térre, ahol már éjszaka is imádkoztak a pápáért. Ezer rendőrt vezényeltek a Vatikán környéki római utcákra.

A pápának az angelust követően egy hétig nincs nyilvános programja a nagyböjti lelkigyakorlatok miatt, melynek vezetését Gianfranco Ravasi bíborosra, a Kultúra Pápai Tanácsa prefektusára bízta. Ravasiban a sajtó azonnal pápajelöltet látott.

Február 28-ig pápa

Miközben a sajtó már a majdani pápaválasztó konklávé eredményét találgatja, a Vatikán és Róma városa XVI. Benedek távozásának részleteit tervezgeti.

A római egyházmegye bejelentette, hogy "nem hagyja csendben távozni" a pápát: február 28-án, amikor XVI. Benedek távozik a Vatikánból, Róma templomharangjai egyszerre búcsúztatják majd őt. A Rómához közeli Castelgandolfo pápai rezidenciájára visszavonuló XVI. Benedek akár április végéig-május elejéig itt maradhatna - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

A komornyik szabadon távozhat

Az ANSA olasz hírügynökség vatikáni forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a következő napokban Paolo Gabriele, a volt pápai komornyik is elhagyja a törpeállam területét. Az ANSA úgy tudja, hogy a bizalmas vatikáni dokumentumok ellopásáért másfél évre ítélt, majd december 22-én pápai kegyelemben részesült Gabriele titoktartási kötelezettséget írt alá a Vatikánnak.