Árpád
3 °C
12 °C

Bosnyákok bosnyákokat öltek Srebrenicában

2013.02.20. 18:46

A srebrenicai tömegmészárlás idején bosnyákok kioltották közösségük mintegy 500-1000 tagjának életét a kelet-boszniai kisvárosban történteket vizsgáló bizottság egyik tagja szerint - értesült szerdán a Vesti online szerb nyelvű hírportál.

Ibran Mustafic, Bosznia-Hercegovina legnagyobb muszlim politikai tömörülésének, a Demokratikus Cselekvés Pártjának (SDA) egyik alapítója a hírportálnak azt állította: 1995 júliusában Srebrenicában bosnyákok végeztek közösségük mintegy 500-1000 tagjával. Hozzátette: a kivégzendők listájáról az egész muszlim vezetés tudott, a halállistát pedig a srebrenicai maffia - a helyi katonai és politikai vezetők kis csoportja – készítette.

Az egykor a boszniai hadseregben szolgáló Mustafic korábban Tervezett káosz 1990-1996 című könyvével borzolta a kedélyeket. Művében egy sor vádat fogalmazott meg a boszniai polgárháború idején hatalmon lévő muszlim politikusok ellen, továbbá azt is megírta, hogy a Srebrenicában történt bűncselekményt az Egyesült Államok és az SDA akkori vezetői közötti előzetes egyeztetések után hajtották végre. Mustafic könyvének megjelenése után számos fenyegetést kapott, 2008-ban pedig bosnyákok brutálisan megverték.

Ami Srebrenicában történt, az minden bizonnyal a nemzetközi közösség, azon belül is Bill Clinton akkori amerikai elnök és Alija Izetbegovic (az SDA egykori vezetője) közötti megállapodás nyomán elkövetett népirtás volt - állította Mustafic. "Ez az, amiért az a pillanat, amikor Clinton belépett a (potocari) emlékközpontba, számomra sokkal nagyobb bűncselekmény volt, mint amit akkor, 1995 júliusában elkövettek. Ez az a pillanat volt, amikor a gyilkos visszatért a bűncselekmény helyszínére " - vélekedett a muszlim politikus.