Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Az év végéig marad a szíriai különmegbízott

2013.02.22. 07:56

Az ENSZ és az Arab Liga az év végéig meghosszabbította Lahdar Brahimi szíriai különmegbízott mandátumát, jóllehet eddig eredménytelenek voltak a közel-keleti országban zajló polgárháború lezárására irányuló nemzetközi erőfeszítések. Lahdar Brahimi megbízatása pénteken járt volna le, de Martin Nesirky ENSZ-szóvivő előző nap New Yorkban közölte, hogy mandátumát 2013 végéig meghosszabbították.

A 79 éves algériai diplomatát tavaly augusztusban nevezte ki közös különmegbízottjának a világszervezet és az Arab Liga, miután elődje, Kofi Annan – egykori ENSZ-főtitkár – nem akarta folytatni a közvetítést azzal az indokkal, hogy a Biztonsági Tanácstól nem kapta meg a konfliktus lezárásához szükséges támogatást.

A válság rendezésében Brahiminak sem sikerült áttörést elérnie, Damaszkusz pedig azzal vádolta őt, hogy „felháborítóan részrehajló”. A fegyveres viszálynak már több mint 60 ezer halálos áldozata van Szíriában. A csütörtöki nap sem múlt el vérontás nélkül: legalább 53 ember halt meg és mintegy 200 megsebesült egy pokolgépes robbantásban Damaszkusz belvárosában.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft