Már huszonöt ember vesztette életét a viharban
Újabb holttesteket találtak a Buenos Aires közelében lévő La Platában, ahol jelentős területek kerültek a helyi idő szerint szerda hajnalban lezúduló heves felhőszakadás következtében. Daniel Scioli, Buenos Aires tartomány kormányzója szerint az áldozatok közül többen az autójukban rekedve fulladtak meg az eső lezúdulásakor. Az eddig megtalált halottak száma így már 25-re emelkedett.
A Buenos Airestől 60 kilométerre fekvő, 900 ezer lakosú La Platára mindössze két óra leforgása alatt zúdult le a 400 milliméter csapadék. A város területének fele gyorsan víz alá került, a legtöbb helyen elment az áram, és 2200 embert ki kellett telepíteni az otthonából. Sok embert a fák és házak tetejéről kell kimenteni.
Buenos Airesben keddre virradóra tombolt a vihar, de a fővárosban csak 300 embernek kellett elhagynia lakóhelyét. A helyi mentőszolgálat (SAME) hat, a szövetségi rendőrség pedig további két halálos áldozatról számolt be. Négyen a felhőszakadás okozta áradásokban haltak meg a külvárosaival együtt közel 15 milliós Buenos Aires északi felében, de a halálesetek egy része nem közvetlenül a viharnak köszönhető: a metró egyik dolgozóját például az egyik állomásra beömlött víz kiszivattyúzása közben érte halálos áramütés.
A vihar leginkább a szegénynegyedeket sújtotta, fákat döntött ki és számos helyen áramszünetet okozott. Fennakadások voltak a tömegközlekedésben is. A meteorológiai szolgálat márásei alapján helyi idő szerint hétfő éjfél és kedd reggel hét óra között nem kevesebb, mint 155 milliméter csapadék zúdult Buenos Airesre, ami történelmi rekordnak számít. Az YPF argentin olajvállalat közölte, hogy a heves esőzés az ország legnagyobb olajfinomítójában üzemzavart idézett elő, melynek következtében a létesítményben tűz ütött ki. A lángokat csak órák múltán tudták megfékezni, és az üzem azóta sem működik.