200 lövés dördült el tíz perc alatt
További Külföld cikkek
-
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
- Floridában indíthatnak eljárást Andrew és Tristan Tate ellen
- Titkos tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államok a Hamásszal
- Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt
- Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a bostoni kettős robbantás gyanúsítottjai egyedül cselekedtek - jelentette ki a CNN-nek szombaton Edward Deveau, Watertown rendőrfőnöke. Watertown Boston egyik elővárosa, ahol péntek este a hatóságok őrizetbe vették a súlyosan sebesült 19 éves Dzsohar Carnajevet, a két feltételezett elkövető egyikét. Bátyja, a 26 éves Tamerlan Carnajev péntekre virradóra belehalt a rendőrökkel vívott tűzharc során szerzett sebeibe. "Annak alapján, amit most tudok, ezek ketten együtt, de egyedül cselekedtek" - nyilatkozott Deveau, aki szerint valóban a tetteseket fogták el.
A rendőrtiszt a testvérpár fegyvereiről elmondta, hogy legalább hat pokolgép, kézifegyverek, valamint két házilag fabrikált kézigránát volt náluk, amikor péntekre virradóan összecsaptak a rendőrökkel. A pokolgépek közül három robbant fel, s különösen nagy detonációt okozott egy kuktafazék, hasonló azokhoz, amelyeket a maratoni futóversenyen elkövetett merényletben is használtak. A tűzpárbajban 5-10 perc alatt több mint 200 lövés dördült el - mondta el Deveau.
A CNN összefoglalója szerint a tűzpárbajban elfogyott az idősebb Carnajev lőszere, a rendőrök pedig megbilincselték a súlyosan megsérült férfit. Ekkor öccse egy SUV-val feléjük hajtott, a rendőrök szétugrottak, Dzsohar pedig áthatjtott bátyján, aki később, már a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrfőnök elmondása szerint Dzsohar a rendőrök lövéseitől ekkor sérülhetett meg. A férfi elhajtott a helyszínről, de két-három utcával távolabb kiugrott az autóból és eltűnt a sötét utcákon. Az ezt követő eseményekről szóló részletes beszámolónkat itt olvashatja.

A CNN egy másik beszámolója szerint a súlyos állapotban kórházba szállított Dzsohart függetlenül a kórházi ápolás tényétől szövetségi terrorizmussal és gyilkossággal gyanúsíthatják meg az amerikai Igazságügyi Minisztérium közlése szerint. A robbantót jelenleg a Beth Israel Deaconess Medical Centerben ápolják és őrzik.
Hibázott a médiamogul
Az ügy egyik mellékszála, hogy a brit bulvárlapjai által alkalmazott törvénytelen eszközök miatt magát kínos helyzetbe manőverező Rupert Murdoch sajtómágnás az Egyesült Államokban is bírálatok kereszttüzébe került, mert a tulajdonában lévő New York Post csütörtökön két olyan férfi fotóját közölte a címlapján feltételezett gyanúsítottként, akiknek nem volt közük a robbantáshoz.
Murdoch azzal védekezett, hogy ő csak azokat a fotókat publikáltatta, amelyeket az FBI is köröztetett, és amikor közzétették a hivatalos gyanúsítottakról készült felvételeket, visszavonatta a képeket. Bírálói felhívták a figyelmet arra, hogy az utcára került újságban kinyomtatott képeket visszavonatni lehetetlen.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez
Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
- Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben
Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.
február 26., 13:49
- Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
40 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
2 órája
- Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
- Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
38 perce
- Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
- Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
1 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen
Illegális fegyver birtoklásával vádolják.
február 26., 11:43
- Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült
Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.
február 26., 18:05
- Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását
Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.
február 26., 17:19
- Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
53 perce
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
9 órája
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
3 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
11 órája
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban
Sokkolóval sem tudták megfékezni.
február 26., 13:51
- Külföld
Izraelben megállt az élet a Hamász által meggyilkolt kisgyermekek és édesanyjuk búcsúztatása miatt
február 26., 11:58
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25
- Címlapon
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
57 perce