Újabb két szerzetes gyújtotta föl magát

2013.04.25. 15:07

Két fiatal tibeti szerzetes gyújtotta föl magát a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány egyik kolostorában. Holttestüket csütörtökön hamvasztották el.

A 20, illetve 23 éves szerzetes még szerdán követte el az öngyilkosságot a kolostor területén. Egyes források szerint egy 23 éves nő a közeli Rangtang megyében velük egy napon végzett magával. A szerzetesek önégetésének körülményei ismeretlenek.

2009 tavasza óta több mint százan vetettek véget hasonló módon az életüknek Tibetben, illetve tibetiek lakta területeken. Tibeti emigráns szervezetek szerint az önégetések tiltakozások a kínai uralom ellen. A pekingi hatóságok úgy vélik, a Tibet elszakítására törekvők veszik rá a többségükben fiatal embereket az önégetésre, hogy felhívják a figyelmez Tibet függetlenségének ügyére.

Idén januárban felfüggesztett halálbüntetésre, illetve tíz év börtönre ítélt egy kínai bíróság két tibetit, mert nyolc embert vettek rá arra, hogy gyújtsák föl magukat. Az ügy fővádlottja a Kirti kolostor szerzetese volt, aki vallomásában elismerte: a helyi szerzeteseknek és buddhista hívőknek azt hirdette, hogy az önégetés nem ellentétes a buddhista tanításokkal, s akik így lesznek öngyilkosok, azok hősök.