Árvíz önti el Európát

2013.06.03. 10:11 Módosítva: 2013.06.03. 11:15

Németország

  • Több térséget magasabb árhullám fenyeget, mint az évszázad árvizeként számon tartott 2002-es katasztrófa idején. Akkor 10,8 méteres vízszintet mértek Passauban, hétfő reggel tizenkét méteren állt a városban találkozó három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz.
  • Eddig legalább huszonötezer embert telepítettek ki.
  • Hétfőn a déli területeken a Bundeswehr is részt vett a védekezésben.
  • Németországban májusban a sokévi átlag 178 százalékának megfelelő csapadék esett. Emiatt nemcsak az árvíz, hanem a belvíz is komoly gondot okoz.

Csehország

  • Összesen legalább 2300 embert telepítettek ki, van olyan szakasza az Elbának, ahol a szokásos három méteres vízállás helyett hétfő reggel tíz és fél métert mértek.
  • Eddig három halálos áldozatról érkezett hír, tucatnyi embert pedig eltűntként keresnek. A prágai állatkert egy részét is kiürítették, és átszállították az állatokat egy biztonságos helyre.
  • Arra kérik az embereket, hogy akinek nem feltétlenül szükséges, ne utazzon Prágába.
  • A városközpontban nem jár a metró, ezért több busz és villamos közlekedik. A tömegközlekedésben komoly fennakadások vannak.
  • Prágában tanítási szünet van hétfőn.

Ausztria

  • Vasárnap az árvíz kelet felé tolódott, Alsó-Ausztriában fokozott figyelmeztetés van érvényben.
  • Bécs, Klosterneuburg, és Kritzendorf Dunához közeli részein a lakosságot vasárnap felszólították, hogy hagyják el otthonaikat és vigyék biztonságba járműveiket.
  • A wachaui Kienstocknál hétfőn reggel 9,59 méteres vízszintet mértek, amely délelőtt 10 méterig, estére 10,92 méterig emelkedhet. A vízszint ezzel megdöntheti a 2002-es 10,90 méteres rekordot.
  • Amstetten St. Valentin kerületében számtalan házat öntött el a víz, itt egy nőt a tűzoltóknak kellett kimenteniük. Egy földcsuszamlás után Taxenbachban ketten tűntek el, Vorarlbergben egy férfit kerestek, egy vonat kisiklott Tirolban, St. Johannban és Pongauban pedig egy-egy halálos áldozatról számoltak be a hatóságok.
  • A mentést 3000 tűzoltó és a Vöröskereszt mintegy 150 önkéntese segíti Tirolban. St. Johannál a hadsereget is bevetették.

Szlovákia

  • Pozsonynál lezárták a Duna rakpartját.
  • Öt dél-szlovákiai járásban van másodfokú riasztás.
  • A bősi vízierőmű műszaki stábja is összeült.