Pozsony elvesztette az egészséges veszélyérzetét

Pozsony Dévény nevű városrésze, a kertes házakkal teli gazdag környék továbbra is el van vágva a külvilágtól, vízben állnak a házak, de az ott lakókat leszámítva úgy tűnik, a fővárosiak inkább élvezik a helyzetet. A Duna-parthoz közeli Eurovea pláza tele van, a dizájner gumicsizmás úri osztály a teraszról figyeli, hogy mi történik.

„Gyorsan és nagyon profi módon épült meg a mobilgát, amivel szemben elég bizalmatlan voltam még hétfőn és kedden is, de miután szerdától a hatalmas víztömeget az Óváros felől helyenként már csak a mobilgát tartja, és alig szivárog át valami kis víz, hihetetlenül jó találmánynak látom. Ezt lehetetlen lett volna homokzsákokkal megállítani” – mondta a Duna-part közelében lévő Comenius Egyetem jegyzetboltját vezető Méry Erzsébet, hozzátéve, hogy az egyetem pincéjében lévő raktárukat teljesen ki kellett pakolni.

Viharkabátos politikusok rajzanak

„Az emberek tömegekben sétáltak a hidakon, a Duna partján, jöttek nézni a látványosságot. Azt gondolom, hogy kezdjük elveszteni az egészséges ítélőképességüket, az egészséges veszélyérzetünket. Az igazi megrökönyödésem ma következett be. A hírek arról szóltak, hogy „gyűjtőszenvedélytől fűtött“ polgárok a mobilgát szétszedésével foglalkoztak, hogy emlékbe hazavigyenek egy – két darabot. De ez is arról szól, hogy el vagyunk – nem tudok jobb szót – bambulva“ – vélekedett Both Enikő.

Pozsonyban sokan nem is foglalkoznak a vízzel, belvárosi sétánk alatt azt tapasztaltuk, hogy a dolgok a szokásos menetrend szerint mennek, azzal a különbséggel, hogy viharkabátos politikusok gyakran feltűnnek a part közelében, ahol drámai tekintettel néznek és magyaráznak a kamerába.

Három falu elzárva

A bősi vízerőmű építésekor három falu, Bodak, Vajka és Doborgaz szigetté váltak. A kilencvenes években, az Öreg-Duna medre és a tározó közé kerültek: körbeöntötték őket vízzel. A falusiak hevesen tiltakoztak, hiszen így teljesen elzárva maradtak. Az akkori politika hidat ígért nekik, de csak egy rozoga kompot kaptak, ami nagy szél, nagy víz idején nem jár.

A fiatalok elköltöztek, csak az idősek maradtak, de ők sem magányoskodtak sokáig, mert a pozsonyiak hamar felfedezték, hogy a nyugodt, békés, mindentől elzárt falvak milyen romantikusak. Így az egyszerű, falusi házak mellett megjelentek a luxusnyaralók, a nyugalomra vágyó öregek mellett a bulizó fiatalok. Sok befolyásos, közéleti személynek van errefelé hétvégi háza, mert Pozsonyból viszonylag egyszerű megközelíteni.

Délután ötre beszéltem meg egy időpontot egy bodaki vadásszal, aki évek óta a helyi vadállománnyal foglalkozik, és azt ígérte, hogy körbevezet az elázott házak közt. Fél öt előtt hívott, hogy el se induljak, mert a szigetre már csak az ott élőket engedik. „Semmilyen bámészkodó nem jöhet, ne gondolja, hogy csak azért, mert újságíró, átengedik” – figyelmeztetett. Persze nem fordultunk vissza.

Az erőműnél rengeteg bámészkodó volt, fiatal anyukák babakocsikkal, sétálgató családok, jégkrémet nyalogató környékbeliek tucatszámra, mind jöttek megnézni a vizet. Mentek volna tovább is, de a rendőrök már nem engedték őket. Mint ahogy minket sem akartak, de aztán egy jótevő mégis becsempészett minket, hátizsákunkban gumicsizmákkal és szúnyogriasztóval.

A bodaki őzgidáknak esélyük sincs

Ahogy beértünk a faluba, az utcán hangosan telefonálló nőt szúrtuk ki.  „Halló, hónap nemtok bemenni! ... Há hülye vagy, nincs neked tévéd?” – magyarázta valakinek. Ekkor már tudták a falusiak, hogy semmilyen busz nem jön se ki, se be egy ideig, a komp továbbra sem működik majd, és a vízszint tovább emelkedik.

„Az állatoknak nyugalomra van szükségük, még ebben a káoszban is arra kell törekednünk, hogy a lehető legkevésbé zavarjuk meg őket” – mondta István, akinek hétvégi háza van Bodakon, és szenvedélyes vadász. Az utóbbi azt is jelenti, hogy télen eteti az állatokat, katasztrófák idején pedig próbál segíteni rajtuk. „Megfogni őket lehetetlen. Ha csónakkal utánuk erednénk, akkor úsznának előttünk kifulladásig. A helyzet az, hogy a szarvasok, őzek, vaddisznók és más itt élő állatok körülbelül húsz százaléka el fog pusztulni, mert nem sikerül kiúszniuk, kikeveredniük a tisztásra” – mondja és hozzáteszi, hogy a kicsiknek viszont semmilyen esélyük sincs. „A pár hetes kis őzek, a kis állatok szinte mind elpusztulnak.”

Egy helyi férfi azon bosszankodott, hogy már több mint tízszer fordult egy helikopter. „A frásznak jönnek ide, mit köröznek itt!? Az állatok félnek. Tegnap Kalinák (a belügyminiszter) jött körülnézni. Az is maradt volna otthon a valagán, hasznosabb lett volna!” – füstölgött.

Elindulunk a töltés felé, hogy megnézzük a falunak azt a részét, ami vízben áll. Nem megyünk fel, hogy ne keresztezzük az állatok menekülőútját. Helyi vezetőnk magyarázata szerint „ha az állat eljut idáig és észreveszi, hogy emberek vannak itt, megfordul és visszaúszik az erdőbe, ahol elpusztul. Ezért is fontos, hogy ne járjon senki sem a töltésen. Ha az állat kiér a szántóföldre, már talál magának eleséget és túléli.”

Újságírókat hoz az ár

Miközben beszélgetünk, a hangosbemondón megszólal a „Nem lehet boldogságot venni” című dal. Rögtön utána bemondják szlovákul és magyarul, hogy a rendkívüli állapot miatt aki teheti, menjen a községháza mögé homokzsákokat telíteni. Bodak polgármestere, Soós Robert napok óta nem aludt rendesen. „Maga újságíró? Két nap alatt annyi újságíró volt itt, mint az utolsó tíz évben együttvéve” – mondja és megmutatja a zsákokat, amelyekért maga ment el Bősig. Időközben több tucat helyi jött össze a községháza udvarán homokzsákot tölteni.

„Hiába magyarázom a médiának, hogy csak a hétvégi házakkal teli rész van víz alatt, mire Pozsonyba érnek, már azt mondják, az egész falu úszik!” – bosszankodott. Elmesélte, hogy keddre hívták össze a válságstábot, akkor éjjel, éjfél után ellenőrizték a problémás szakaszt. Még semmit sem észleltek, reggel 7-kor már felszólították az ott élőket, hogy hagyják el otthonaikat. Hárman viszont bennragadtak.

„Egy bácsit sikerült nekünk kihoznunk csónakkal, fel is tettük a pozsonyi buszra, ment a fiához. Az idős nénihez és a negyvenes férfihez viszont profi mentőket kellett hívni az erős sodrás miatt” – mesélte. „De én hiába szabódok már több napja, ma egy fickó bevitte a csónakjával a magas vízben álló házak közé a tévéseket. Ebben az erős sodrásba ez életveszélyes, biztos adtak neki valamennyit” – tette hozzá, majd sietett tovább, felügyelni a munkálatokat. „Igyekeznünk kell, jön az éjjel, hosszú lesz az éjszaka!”