Nők, ne hazudjatok nemi erőszakot!
Egy híres, évek óta tartó nemi erőszakellenes plakátsorozatra válaszul ellenkampányt indított az Edmontoni Férfiak Jogaiért szervezete: plakátjaikon azt emelik ki, hogy férfiakat hamisan nemi erőszakkal vádolni is bűn.
Az eredeti, az edmontoni rendőrség által indított kampány szlogenje „Ne te legyél az a srác” volt, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a beleegyezés nélküli szex nemi erőszaknak minősül. A rendőrség többek között azt próbálta elérni, hogy a nemi erőszak elszenvedői közül többen tegyenek bejelentést.
Erre kontráznak rá az új plakátok „Ne te legyél az a lány” felirattal. A bulizó fiatalokat ábrázoló kép alatt többek között a következő szöveg olvasható: „Csak mert megbántál egy egyéjszakás kalandot, nem jelenti azt, hogy nem egyeztél bele. Hazudni a nemi erőszakról = bűn.”

A National Post cikkében a Raz néven bemutatkozó egyik szervező így érvelt: „Senki nem szeretné, hogy nemi erőszak történjen, de nem szabad erről az egyik nemet érintő problémaként gondolkodnunk.” A férfi szerint a plakát célja, hogy vitát indítson a kettős mércéről és a hamis vádakról.
Az eredeti kampány készítői szerint az új plakát tévesen sugallja azt, hogy a nők hazudnak a nemi erőszakról. „Ilyen nem történik. Senki sem jelentene be feleslegesen nemi erőszakot, mert nagyon megterhelő a velejáró eljárás" – mondta Karen Smith a CBC-nek.

Felmérések szerint a nemi erőszakok többségét nem jelentik a hatóságoknak, csak minden tizedik esetben indul nyomozás. Az edmontoni rendőrség statisztikái szerint az esetek egy százalékában bizonyulnak hamisnak a nemi erőszakkal kapcsolatos bejelentések.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Külföld
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában
A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.
március 2., 21:24
- Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban
Egy ember életét vesztette.
március 2., 13:47
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek
Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.
március 2., 13:26
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
március 2., 13:22
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Címlapon
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
3 órája
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
44 perce
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Címlapon
Vérfürdő Szíriában, Aszad bukása után bosszút állnak az alavitákon
Brutális erőszak tombol.
3 órája
- Címlapon
Valami készül – Kína, Oroszország és Irán közös hadgyakorlata felrázza a térséget, próbára teszik a Nyugatot
A cél a kölcsönös bizalom erősítése.
1 órája