Politikusnak készül a legnagyobb futó
Politikai pályára készül minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutója, Haile Gebrselassie – adta hírül a Guardian. A 40 éves legenda sportkarrierje mellett sikeres üzleti birodalmat is épített Etiópiában, ahol ugyan évek óta 10 százalék feletti a gazdasági növekedés, de a szegénység mégis mindennapos.
Gebrselassie gyerekkorában kezdett el futni, napi hat mérföldet futott az iskolába és vissza. Kilenc testvérével nőtt fel az etióp magasföldön, 8 éves korában már versenyt nyert, Jos Hermens 18 éves korában fedezte fel, azóta is ő a menedzsere. Atlantában és Sydneyben is olimpiai aranyat nyert 10 ezer méteren, saját maraton-világrekordját 35 évesen is megdöntötte.
Az üzleti életben is ugyanilyen sikeres: van mozija, szállodája, autószalonja és ingatlannal is foglalkozik, nemrég pedig kávéültetvényt nyitott. Etiópia egyik leggazdagabb embereként emellett jótékonysági szervezetekben is aktív.
Az etióp parlamentet az Etióp Népi Forradalmi Demokrata Front (EPRDF) uralja, a Guardian riportja szerint egyetlen ellenzéki képviselő van a parlamentben (itt olvashat arról, milyen sikerrel nyújtja be az indítványokat).
Az Amnesty International szerint az EPRDF elnyomja az ellenzéket és a független médiát, és ellehetetleníti az emberjogi szervezetek munkáját. Ők azért üdvözlik Gebrselassie terveit, mert őt népszerűsége miatt sokkal nehezebb lenne elnyomni, mint más vezetőket, ha kiállna az emberi jogok érvényesítéséért.