Lukács
7 °C
22 °C

Kristálycsillár és kosztüm a szíriai atombunkerben

2013.09.02. 08:52
Rózsa a sivatagban – röviden így szokták jellemezni Asma Aszadot, Bassár el-Aszad szíriai elnök feleségét, aki arra használta nyugati eleganciáját, hogy leplezze férje rezsimjének egyre növekvő brutalitását. Ezen a rózsán viszont úgy tűnik, elég sok tövis is van.

Asma Aszadnak viszonylag könnyű: egy atombiztos bunkerben várja, hogy elüljön a vihar az országban, és közben Marie Antoinette figuraként extravagáns dizájnercuccokat vásárol, vagy egészséges nyugati ételeket rendel online. Egyes források szerint a 38 éves anya ugyanis nem szeretné, ha három gyermeke csak a helyi koszton erősödne, de a saját egészségére is figyel. Egy, az Instagramján múlt héten megjelent fényképen egy nyolcvanfontos, vagyis több mint 28 ezer forintos Jawbone UP csuklópántot visel, amely azt számolja, hány lépést tesz meg egy nap alatt, és ezzel mennyi kalóriát éget el.

A Daily Mail riportja szerint, miközben több mint százezren haltak meg az elmúlt két és fél évben Szíriában, Asma prágai kristálycsillár-gyűjteményét bővítgette. Ahogy az áldozatok száma nőtt, úgy fokozódott a költekezés is: emailek alapján tavaly 270 ezer fontot, tehát több mint 95 millió forintot hagyott egy londoni bútorüzletben.

Asma a londoni King's College-ban végzett, majd a JP Morgan bankáraként dolgozott Angliában. Akkor ismerte meg Aszadot, amikor a férfi Londonba utazott, hogy szemsebészként gyakorlatot szerezzen. A pár 2001. január 1-jén, a nyilvánosságtól elzártan házasodott össze. Asma Aszad kardiológus apja és a korábban szíriai diplomataként dolgozó anyja azóta sok időt töltenek Libanonban.

Abdel Nour, Bassár el-Aszad egykori tanácsadója szerint Asma szinte egy őrültek házának közepén él, és bár férjét Amerika gyilkosnak nevezte, ő továbbra is egy elnök tiszteletreméltó feleségeként látja magát. A tanácsadó szerint a feleség biztos benne, hogy a következő években is családja fogja irányítani az országot, addig pedig csak azzal foglalkozik, hogy növelje a családi vagyont. Asma Aszad megszállottja a saját eleganciájának és szépségének, és csak az a fontos neki, hogy életét a tökéletes luxusban töltse – mondta Nour.

Más források szerint Asmára három testőr vigyáz, és alkalmazottai arra is figyelnek, nehogy a first lady valahol nyugati híreket láthasson, a Szíriáról szóló külföldi cikkek ugyanis nagyon le tudnák hangolni.

Az Aszad házaspárról 2011 márciusában jelent meg egy átfogó riport a Vogue-ban. A portré szerint a pár a Közel-Kelet legbiztonságosabb országává tette Szíriát. A cikk bemutatta Asma rajongását a kristállyal kirakott Christian Louboutin cipők és a Chanel ruhák iránt, és Diana walesi hercegnőhöz hasonló, gondos first ladyként ábrázolta, jegyzi meg a Daily Mail. A cikk szerint Asma foglalkozott művészettel, a gyerekekkel, a nők ügyével, és új életet lehelt a régióba.

Abban az időszakban, amikor a riport készült, a szíriai rendőrség több száz demonstrálót ölt meg. A The Hill szerint a szíriai kormány fizetett egy amerikai PR-cégnek, hogy megjelenjen róluk egy hasonló cikk. Az anyagot később törölték a Vogue weboldaláról, a szerző pedig egy jóval kritikusabb írást közölt Aszadékról a Newsweeken. Az újságíró ebben leírta: amíg vele volt, sohasem látta enni Asma Aszadot, és egyszer, egy ifjúsági központ megnyitóján a nő nevetett, miután megríkatta a gyerekeket.

Andrew Tabler, Asma egy korábbi munkatársa szerint árnyalt a kép, állítja, a diktátor feleségének két arca van. Asma egyrészt egy modern nő, aki egyértelműen más, mint a többi arab vezető felesége, másrészt viszont hercegnő szeretne lenni, aki a férje mellett áll.