Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Wikileaks: elnöki kegyelmet kér Manning

2013.09.03. 20:51

Elnöki kegyelmet kér Chelsea (Bradley) Manning, az a katona, aki többszázezer oldalnyi titkos dokumentumot szivárogtatott ki a WikiLeaksnek. Manning kedden nyújtotta be kérelmét Obamához.

Manninget júliusban ítélték el, mert 750 ezer oldal titkos információt és videókat adott át a Wikileaksnek, mialatt Irakban dolgozott amerikai katonaként. A héten derült ki, hogy 35 év börtönt kapott, majd rangjától (őrvezető volt korábban) és a leszerelt katonákat megillető juttatásoktól megfosztva leszerelték.

A férfi bejelentette azt is, hogy nővé, Bradley-ből Chelsea-vé szeretné operáltatni magát. Állítása szerint már régóta küzdött a problémával: egy katonai pszichológusnak „A problémám″ címmel küldött egy fotót, melyen nőnek volt öltözve, ki volt sminkelve és egy szőke paróka volt rajta. Pszichológusa a per során elmondta, hogy a nemi identitással kapcsolatos problémák nagyon megnehezítették Manning életét a seregben, mely hagyományosan rosszul kezeli a szexuális kisebbségeket.