Hedvig
9 °C
24 °C

Szíria: az oroszok nem mennek Washingtonba

2013.09.06. 22:54
Orosz törvényhozók letettek arról a tervükről, hogy az Egyesült Államokba utazzanak Moszkva szíriai válsággal kapcsolatos álláspontjának kifejtésére, miután a kongresszus vezetői jelezték, hogy nem hajlandóak fogadni a küldöttséget – közölte pénteken Oroszország washingtoni nagykövete.

Barack Obama elnök kormánya intenzíven lobbizik, hogy megszerezze az amerikai kongresszus támogatását egy Szíria elleni katonai csapáshoz, amellyel megtorolnák a damaszkuszi rezsim által a polgárháborúban végrehajtott állítólagos vegyi támadást. Az orosz törvényhozók nyilvánvalóan a Moszkva által ellenzett katonai beavatkozás elutasítására próbálták volna meg rávenni amerikai partnereiket.

A parlamenti látogatását néhány napja felvető orosz fél azonban végül elállt a szándékától, miután az amerikai képviselőház és a szenátus vezetői is elzárkóztak attól, hogy tárgyaljanak az orosz delegációval – közölte Szergej Kiszljak orosz nagykövet.

Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője csütörtökön, John Boehner, a képviselőház republikánus párti elnöke pedig még szerdán jelentette be, hogy nem hajlandó fogadni az orosz parlamenti küldöttség tagjait.

„Csalódottak vagyunk. A delegáció nem utazik. Azt hiszem, az amerikai honatyák elmulasztottak egy lehetőséget, hogy megismerjenek legalább néhány eltérő véleményt” – mondta Kiszljak Washingtonban, a Center for the National Interest nevű kutatóközpontban.

Az orosz törvényhozók "azt gondolták, hogy fontos kérdésről van szó," és meg akarták azt vitatni, "függetlenül a két törvényhozás közötti kapcsolatok igen alacsony szintjétől" – tette hozzá az orosz diplomata.