Előd
7 °C
16 °C

Kim Dzsongunnak lánya született

2013.09.09. 07:36

Lánya született nemrégiben Kim Dzsongunnak – jelentette ki Dennis Rodman amerikai veterán kosárlabdázó, aki az elmúlt napokban ismét Észak-Koreában járt, és találkozott a sztálinista ország vezetőjével.

„Tartottam a kezemben a gyermekét, Dzsu It, és beszéltem a feleségével, Li Szol Dzsuval. Csodálatos apa, szép családja van” – idézte hétfőn a Guardian című brit napilap Rodmant, aki barátjának nevezte Kim Dzsongunt. A kosaras ebben a videóban mesélt „életre szóló barátjáról”, akit egyben „remek srácnak” is nevezett, majd mikor látogatásának valódi céljáról kérdezték, magából kikelve ócsárolta az újságírókat:

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség tavaly Li Szol Dzsuról fényképeket tett közzé, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy az asszony várandós. Október óta azonban Kim Dzsongun felesége nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és hivatalos közlés sem volt arról, hogy gyereket vár.

A feltehetően harmincas éveiben járó Kim Dzsongun három éve – édesapja, Kim Dzsongil halála óta – áll a világtól elszigetelten élő ország élén. Tekintettel az észak-koreai társadalmi szokásokra, nem valószínű, hogy a kislány egyszer majd az apja nyomdokaiba lép, de a Kim család nőtagjai – például Kim nagynénje – fontos posztokat foglalnak el a phenjani kormányzatban.

Dennis Rodman kosárlabdasztár februárban látogatott először Észak-Koreába, hogy népszerűsítse a kosárlabdát, és filmet forgasson. Mint akkor mondta, a kosárlabda-diplomácia segítségével javítani lehet a két ország kapcsolatain. Kim arra kérte őt, hogy miután hazaér, mondjon „valami nagyon jót, pozitívat” országáról.