44 halott egy guatemalai buszbalesetben

2013.09.10. 07:06

Folyó vájta mély szurdokba zuhant egy túlzsúfolt autóbusz hétfőn Guatemala északnyugati részén, a szerencsétlenségben legkevesebb 44 ember meghalt. A mentésben résztvevő tűzoltók szóvivője szerint a főváros Guatemalavárosba tartó, ingázókat szállító buszon 90 ember utazott, holott a jármű hivatalosan csak 54 embert szállíthatott volna.

A túlélők közül néhányat a roncsok közül szabadítottak ki hidraulikus berendezésekkel, mások kiestek a buszból, amelynek felismerhetetlenségig összetört roncsa végül csak a 200 méter mély folyómeder alján állt meg.

A halálos áldozatok között három csecsemő is volt. Az első közlések szerint a sofőr a magashegyi úton elveszthette uralmát a jármű felett. A nyomokból ítélve "a busz először nekiütközött egy sziklafalnak, s ezután zuhant a mélybe" - mondta el a közeli San Martin Jilotepeque település polgármestere.

A térség meredek hegyoldalain többnyire földutak húzódnak, biztonsági korlátok és figyelmeztető táblák nélkül. A polgármester elmondása szerint 13 évvel ezelőtt ugyanezen az úton 40 ember vesztette életét egy hasonló balesetben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport