Huba
17 °C
33 °C

Ferenc pápa 30 lóerős Reanult-val jár

2013.09.10. 19:08 Módosítva: 2013-09-10 21:23:51

Egy 1984-ben gyártott Renault 4-est kapott ajándéka Ferenc pápa Renzo Zocca veronai paptól. A 800 köbcentis, 30 lóerős autóval előző tulajdonosa több mint 300 ezer kilométert tett meg, melynek során többek között szegénységben élő hívekhez látogatott el.

„Biztos vagy benne? Nem lenne jobb ötlet a szegényeknek adni?” – kérdezte Ferenc pápa a Vatican Insider cikke szerint a paptól, amikor az felhívta őt, hogy bejelentse szándékát. „Azt válaszoltam, az autó már így is nagy szolgálatot tett a szegényeknek, és hogy itt az ideje, hogy a pápáé legyen” – mondta Zocca, aki a beszélgetésnek ezen a pontján akaratlanul is felemelte a hangját, mire a pápa megkérdezte tőle, van-e másik autója.

Miután megtudta, hogy van, és az ráadásul újabb, mint a Renault, elfogadta az ajándékot. „Megbeszéltük, hogy szeptember 7-én viszem el neki a kocsit, amikor a szíriai békéért rendezett nagy virrasztásra kerül sor” – mesélte Zocca. Az autót a papon kívül száz zarándok kísérte a Vatikánba, azonban biztonsági okokból közülük csak ötvenet engedtek be az eseményre, ahol a pápa megkapta az autót. „Induljunk!” – mondta Ferenc, és rögtön beült új autójába, mikor megtudta, hogy a másik ötven zarándok kint vár. „El nem tudom mondani, mennyire izgatott volt az ötven zarándok, amikor feltűnt az R4, és a pápa szállt ki belőle” – mesélte a pap.