Árpád
3 °C
12 °C

Che Guevarát kivágják a lengyel C&A-kból

MTI/Index
2013.09.11. 18:18

Bár évek óta látható divattermékeken Ernesto Che Guevara fotója, Lengyelországban a héten visszavonták az argentin-kubai forradalmár, gerillavezér képével díszített pólókat a boltokból.

Közösségi oldalakon és nemzeti konzervatív honlapokon zajlott tiltakozások hatására a C&A cég, Európa egyik legnagyobb divattal foglalkozó vállalata vonta vissza lengyel üzleteiből a Che Guevarás ruhadarabokat. Facebook-oldalán pedig bocsánatot is kért azoktól, akiket sértett a póló

A Fronda.pl jobboldali katolikus internetes oldal bojkottra szólította fel olvasóit a vállalkozás "kommunista propagandája" miatt. Egy konkuráló Facebook-oldal, amely a Che Guevara-pólók eladását támogatta, nem talált elegendő követőt ahhoz, hogy megakadályozza a ruhadarabok visszavonását.

A Telegraph 2009-ben arról írt, hogy az igazságügyi miniszter, Elzbieta Radziszewska a fasiszta és totalitáriánus propagandát tiltó törvényt ki akarta terjeszteni. A törvény alapján tiltották volna az autoriter rezsimek jelképeinek bármilyen módon való ábrázolását, beleértve ebbe a ruhákat is. Az akkori tervezet alapján akár két év börtönt is lehetett volna kapni.

A lap információi szerint a lengyelek mind a kommunista, mind pedig a fasiszta rezsimek iránti nosztalgiát szerették volna letörni a szabályozással, amit végül nem fogadtak el. A Che Guevarás pólók mellett az ország nyugati részében a náci emléktárgyakból is nagy pénzeket lehet csinálni, mivel a német neonáciknak nincs lehetősége ezekhez hozzájutni a saját országuk szigorú szabályai miatt.