Ilona
18 °C
34 °C

Szex, szerelem, gyengédség a világ egyik legjobb egyetemén

2013.09.13. 21:49

Amerika harmadik legjobbként számontartott egyeteme szexuális útmutatót jelentetett meg diákjai számára. A kiadvány célja, hogy gyakorlati példákon keresztül szemléltesse, mi minősül beleegyezésen alapuló szexnek, és mit tart az egyetem szexuális erőszaknak.

Melanie Boyd, a hallgatói ügyekért felelős dékánhelyettes (maga is Yale-öregdiák) elmondta: az egyetem definíciója szerint a nem beleegyezésen alapuló szex fogalma bővebb, mint az erőszaké: „Minden olyan szexuális esemény idetartozik, amiben nincs pozitív, egyértelmű és önkéntes megegyezés a szexuális tevékenység összes pontján.″

Hogy ne lehessen félreértésre hivatkozni, az egyetem konkrét példákkal szemlélteti a definíciót. „Úgy véljük, ezek a példák jól működnek a közösség oktatásában. A szexuális etikai bizottság nem találkozott még az összes ismertetett esethez hasonlóval. Bizonyos esetekben kirúgás lenne a kiszabott büntetés″ – mondta Michael Della Rocca, a bizottság elnöke.

A dokumentumban bemutatott nyolc példából négyet idézünk, a Yale hivatalos állásfoglalásával együtt:

Jessie és Vic egész szemeszterben flörtöltek, és megállapodtak, hogy együtt mennek egy buliba. Miután egy darabig egymáshoz simulva táncoltak, Vic felveti, hogy menjenek fel egyikükhöz, Jessie pedig beleegyezik. Útban Jessie szobája felé elküldenek pár sms-t, tudatva Vic barátaival, hogy ne aggódjanak, és megkérik Jessie szobatársát, hogy legyen szíves máshol aludni. A szobában elkezdik simogatni egymást. Mindketten érdeklődve hallgatják, hogy a másik mit szeretne, és figyelnek egymás jelzéseire. Világos egyetértést érnek el és tartanak fent a közösen kívánt szexuális tevékenységekről.

Ez beleegyezésen alapuló szex: Vic és Jessie pozitív, önkéntes és egyértelmű egyetértésben fogtak bele a szexuális cselekvésbe.

Sidney és Harper járnak. Több alkalommal kerülnek fizikai intimitásba, de csak Sidney határain belül, aki nem szeretne kapcsolatuk ezen szakaszában lefeküdni. Egyik este (...) Harper elkezdi átlépni a határokat. Sidney aggodalmát fejezi ki, de Harper bátorítja: „Minden rendben lesz, csak most az egyszer!″ Sidney azt válaszolja, hogy nem kéne ezt csinálniuk, de továbbra is intim módon ér Harperhez. Amikor Harper szexet kezdeményez, Sidney azt mondja, hogy ez egy rossz ötlet és sírni kezd, de átöleli Harpert, és szexuális aktust kezdenek.

A kezdeti megegyezést kétértelműség követte. Sidney belenyugvását a szexbe túl sok félelem követte, így ez már nem egyértelmű beleegezés, különösen, mivel Sidney korábban hosszú ideig ellenezte a szexet. Az egyetemi büntetés ezért próbaidő vagy felfüggesztés lenne.

Alexis és Riley együtt tanulnak Riley szobájában. Egy szünetban megmasszírozzák egymás vállát, és Alexis intim érintést kezdeményez. Riley közelebb megy, és így szól: „Oké, de nem akarok túl messzire menni, még sok teendőnk van.″ Alexis továbbra is intim módon simogatja Rileyt, aki elfogadja a kontaktus egy részét, de határokat szab. Alexis azzal viccelődik, hogy megérdemlik a szexet, jutalomképpen a kemény munka után; Riley nevet. Miután végeznek a tanulással, Alexis újra felveti, hogy feküdjenek le. Riley azt válaszolja, hogy valószínűleg aludniuk kéne egy kicsit, de továbbra is simogatja Alexist. Néhány perc után Alexis még egyszer megkéri Rileyt, aki kis szünet után belemegy és közelebb húzza Alexist. Lefekszenek.

Ez beleegyezésen alapuló szex. A kezdeti hezitálás ellenére a végső beleegyezés önkéntes és egyértelmű volt. Nem sértették meg a szexuális etikai irányelveket. Az egyetem szexuális etikai bizottsága valószínűleg tanácsot adna Alexisnek arról, hogy a szexuális nyomás nem megfelelő módszer, és figyelmébe ajánlaná a SHARE érzékenység-tréninget.

Ryo és Casey járnak. Casey nem biztos abban, hogy le szeretne-e feküdni Ryoval, aki viszont meggyőző, így végül megkapja Casey beleegyezését. Amikor elkezdik, Casey megkéri, hogy várjon, álljon meg, mert ez fáj neki. Ennek ellenére Ryo több percen keresztül folytatja, lefogva Caseyt, aki később is felzaklatott. Ryo elnézést kér, de azt mondja, hogy túl voltak azon a ponton, ahol abba lehet hagyni.

Bár volt kezdeti megegyezés, a beleegyezést visszavonta a lány. A büntetés ez esetben kizárás.