István, Vajk
17 °C
22 °C

Mindenki a gáztámadásról beszél, de hagyományos fegyverekkel is ölnek

2013.09.13. 10:48
Legalább 248 emberrel végeztek a szíriai kormányerők Bajdában és Banjaszban májusban a Human Rights Watch (HRW) értesülése szerint. A nemzetközi jogvédő szervezet követeli a damaszkuszi kormány felelősségre vonását.

A New York-i székhelyű szervezet közölte, hogy tételes listája van a május 2-án és 3-án meggyilkolt emberekről. A HRW szerint ez volt az egyik legszörnyűbb mészárlás a szíriai konfliktus kezdete, 2011 márciusa óta.

Eközben a nemzetközi közösség a szíriai kormány vegyi fegyvereinek nemzetközi felügyelet alá helyezését fontolgatja a Damaszkusz közelében elkövetett, augusztus 21-i gáztámadás miatt, amelyben több száz civil vesztette életét.

A HRW pénteki jelentésében azonban emlékeztetett arra, hogy a szíriai konfliktusban nem csak tömegpusztító fegyverekkel követtek el mészárlást.

„Miközben a világ figyelme a rezsim vegyi fegyvereire összpontosul, nem felejthetjük el, hogy a szíriai kormányerők hagyományos fegyvereket is használnak a civilek lemészárlásához” – mondta Joe Stork, a HRW Közel-Kelettel foglalkozó részlegének ideiglenes vezetője. „A túlélők szörnyű történeteket meséltek nekünk arról, miként gyilkolták le a szemük láttára fegyvertelen hozzátartozóikat a kormányerők.”

A májusi mészárlásokat az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja még ugyanabban a hónapban jelentette, 162-re téve a bajdai, és 145-re a banjaszi áldozatok számát. A két, többségében szunniták lakta település egy alavita övezetben helyezkedik el. Bassár el-Aszad szíriai elnök a síita iszlám oldalhajtásának számító alavita vallás követője.

A HRW egyúttal arra kérte az ENSZ-t, hogy terjessze az ügyet a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé.