Elfogták a pszichoterapeutáját megölő férfit

2013.09.15. 21:23
Elfogták a pszichoterapeutája meggyilkolásával gyanúsított, svájci-francia állampolgárságú férfit vasárnap Lengyelországban, miután három ország hatóságai négy napon át üldözték.

A harminckilenc éves Fabrice Anthamatten ellen azért adtak ki nemzetközi körözést, mert csütörtökön gyaníthatóan megölte a 34 éves Adelin Morelt, aki a korábbi bűncselekményeiért elítélt férfi pszichoterapeutája volt. A fiatal nő egy igazságügyi kísérleti program keretében foglalkozott a férfival.

Anthamatten visszaeső bűnös. Korábban még nem ölt embert, viszont nőket erőszakolt meg. Ilyen bűncselekmény miatt 2001-ben már öt, 2003-ban pedig tizenöt évre ítélték. Büntetését egy ideig Franciaországban töltötte, majd 2008-ban (tekintettel kettős állampolgárságára) kérte, hogy helyezzék át egy svájci börtönbe.

Az új helyszínen lehetővé tették számára, hogy részt vegyen egy kísérleti reszocializációs programban, amelynek révén segítenek az elítélteknek újból beilleszkedni a társadalomba. A programban lovaglás is szerepelt, ezekre Anthamatten a fiatal pszichoterapeuta kíséretében távozhatott a börtönből. Csütörtökön azonban a férfi nem tért vissza, a nő holttestét pedig másnap egy lovasklub közelében lévő erdőben találták meg.

Ezután kezdődött a hajsza a gyilkossággal gyanúsított férfi után, Svájc, Franciaország és Németország rendőrsége négy napon át próbált a nyomára bukkanni az Interpol által kiadott nemzetközi körözés alapján. Vasárnap el is kapták a német-lengyel határon, jelenleg a lengyel hatóságok őrizetében van.

A gyilkosság után Svájcban fölerősödtek azok a hangok, amelyek a szexuális bűncselekmények elkövetőire kiszabható büntetési tételek szigorítását sürgetik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport