Lukács
9 °C
22 °C

Kutyánk mellé temethetnek New Yorkban

MTI/Index
2013.09.16. 14:30

Egy szabálymódosítást követően New York állam háziállat-tulajdonosai ismét közös temetőben nyugodhatnak kedvenceikkel.

Az illetékes hatóság lehetővé tette a kisállattemetőknek, hogy ismét befogadjanak emberi hamvakat. Viszont az állattemetők nem hirdethetik, hogy emberi hamvakat is elföldelnek, és nem kérhetnek pénzt a szolgáltatásért.

A New York államban működő temetők létrehozásával, fenntartásával és megóvásával foglalkozó Temetésügyi Hatóság 2011-ben szüntette be a gyakorlatot, miután az AP hírügynökség cikket közölt az extra szolgáltatásról.

A Westchester Countyban működő, 117 éves hartsdale-i állattemető tulajdonosa, Ed Martin szerint évente öt-hat felkérést kap olyan állattulajdonosoktól, akik azt szeretnék, hogy hamvaikat kedvenceik mellé temessék.

„A kisállat-tulajdonosok mostantól békében nyugodhatnak a kutyaházban″ – kommentálta a hírt a New York Daily News.

„Az embereknek jó érzés tudni, hogy a szeretett háziállatuk mellett fekhetnek, aki a túlvilágon ugyanúgy szeretni és védelmezni fogja, mint amikor életben voltak″ – mondta Taylor York, aki éveken át küzdött azért, hogy rendőr nagybátyját imádott máltai selyemkutyái mellé temethessék.