Hedvig
9 °C
24 °C

Visszaszerezte a többséget Merkelék bajor testvérpártja

2013.09.16. 05:54

Visszaszerezte az abszolút többséget a Keresztényszociális Unió (CSU) a bajorországi tartományi parlamenti választáson, a liberális FDP pedig kiesett a müncheni tartományi gyűlésből a hétfő hajnalban közölt előzetes végeredmény szerint. A CSU 47,7 százalékot szerzett, ami 101 mandátumot jelent a 180 tagú tartományi gyűlésben (Landtag).

Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU bajor testvérpártja 2008-ban, 46 év után veszítette el az abszolút többséget, és koalícióra kényszerült az FDP-vel, amely 14 év után jutott be újra a Landtagba. A liberálisok öt év kormányzás után azonban ismét kiestek, 3,3 százalékot szereztek, míg a bejutási küszöb 5 százalék volt.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) javított, a szavazatok 20,6 százalékát szerezte meg a történelmi mélypontot jelentő 2008-as 18,6 százalék után. A Szabad Választók Szövetsége 9 százalékkal végzett az előzetes végeredmény szerint, gyengült a 2008-as 10,2 százalékhoz viszonyítva. A Zöldek 8,6 százalékot szereztek, támogatottságuk visszaesett a legutóbbi választáson elért 9,4 százalékhoz képest. Más párt nem jutott be a müncheni Landtagba. A választási részvétel 63,9 százalékos volt, emelkedett a 2008-ban regisztrált 57,9 százalékhoz képest.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) nem indult a bajorországi választáson, amely az utolsó erőpróba a szeptember 22-ei országos parlamenti (Bundestag) választás előtt. Az euroszkeptikus párt a vezető közvélemény-kutató intézetek szerint bekerülhet a Bundestagba.

A CDU/CSU pártszövetség a liberálisokkal 2009-ben kezdett közös kormányzás folytatása mellett áll ki az országos választási kampányban. Elemzők szerint amennyiben az FDP a Bundestag-választáson sem éri el az 5 százalékot, nagykoalíció következik, vagyis a CDU/CSU az SPD-vel folytatja a kormányzást.