Orsolya
7 °C
17 °C

Az Ifjak mészároltak a kenyai plázában

2013.09.21. 15:43 Módosítva: 2013-09-21 15:48:21
Aki nem tudta Mohamed próféta anyjának nevét, azzal végeztek a vahabita támadók. A 30 halott között gyermekek is vannak. A mászárlás után hét órával is folytak a tűzharcok. A szomáliai fegyveresek azt követelik, hogy Kenya vonja ki csapatait a hadurak által kontrollált, államként lényegében nem létező Szomáliából.

Hét órával a támadás déli kezdete után is zajlanak a harcok a fegyveres merénylők és a kenyai erők között. A BBC forrásai szerint magyar idő szerint este nyolc óra körül sarokba szorították a merénylőket. Az NTV Kenya élőben közvetít a történtekről. A tudósítás szerint még éjfél körül is harcok folytak a fegyveresek és a katonák között, az épületben sérültek kiáltozása hallatszott.

A kenyai elnök bejelentése szerint 39 ember vesztette életét a terrorista akcióban, 150 fő megsebesült. az áldozatok között sok a gyermek. Uhuru Kenyatta közölte azt is, hogy több közeli hozzátartozóját maga is elvesztette a fegyveres mészárlásban. „Bárhová is mennek elkapjuk és megbüntetjük őket ezért a kegyetlen bűntettért" – idézte a BBC a kenyai elnököt.

A rendőrség boltról boltra járva igyekezett lefegyverezni a terroristákat. Beszámolók szerint a kelet-afrikai ország fővárosában fekvő Westgate bevásárló- és szabadidőközpont boltjaban, folyosóin sokfelé fekszenek a holttestek. A tűmadás kezdetén a civilek igyekeztek kirohanni az épületből, de a rendőrség órákkal később a mellékhelyiségben és a moziteremben menedéket kereső emberekre bukkant azokon a részeken, ahonnan a katonaság már kiszorította a terroristákat.

Kora este a szomáliai al-Sabaab terrorista szervezet magára vállalta a terrorista akciót.

Ifjak Afrika szarvából

Az al-Kaidával kapcsolatban álló csoport teljes neve Mudzsahedinek Ifjúsági Mozgalma, amit röviden al-Sabaab, azaz Ifjak néven emlegetnek. A vahabita csoport ellenséges az iszlám más irányzataival, így például a szúfizmussal is. Hasonló alapálláson működik Nigériában a Boko Haram is.

A mozgalom azzal indokolja a támadást, hogy a kenyai hadsereg erői már 2011 óta küzdenek a működő államként gyakorlatilag nem létező, hadurak által irányított Szomália területén a fegyveres csoporttal. Az al-Sabaab a kenyai csapatok kivonását követeli. Szomáliában a kenyai erők az ENSZ felhatalmazásával létrehozott AMISOM misszió keretében vannak jelen békefenntartókként, négyezer fővel. A missziót az Afrikai Unió felügyeli, abban több más afrikai ország rész vállal 2007 óta. A misszió mandátumát legutóbb jövő év februárjáig hosszabbították meg.

Kenya lakossága 44 millió, a lakosság több mint 80 százalékban keresztény.

„Itt az ideje, hogy a harcot a kenyaiak területén folytassuk" – írta Twitteren az iszlám terrorista szervezet, amely szerint a kenyai hatóságok tárgyalási javaslattal léptek fel, de az állítást a kenyai vezetés visszautasította, kijelentve, hogy a fegyveresek elfogása feltett céljuk. Nem sokkal később négy merénylőt élve sikerült kézre keríteni, egy ötödik pedig elfogása után nem sokkal életét vesztette a tűzharcban szerzett sérülései miatt. Twitteres bejegyzésében az al-Sabaab is közölte, hogy ők sem kívánnak tárgyalni Nairobival.

Szabályos háború zajlik – mondta a BBC-nek a helyszínről egy szemtanú.

Az AFP jelentése szerint a fegyveresek a délben indított támadás során hét embert túszul ejtettek. Ezt azonban hivatalos források nem erősítették meg. Szemtanúk azt mondták az AP-nek, hogy a Westgate pláza támadói távozásra szólították fel a muszlimokat, és azt mondták, hogy a nem muszlimok lesznek a célpontjaik. Jelentések szerint a támadók szomáliai származásúak. Egy kimenekült szemtanú elmondta, hogy a fegyveresek kivégeztek egy indiai férfit, amiért nem tudta megmondani, hogy hívták Mohamed próféta anyját.

A támadást kézigránátokkal indították a bevásárlóközpontban, ahol ekkor gyermeknapi rendezvény is zajlott.

A bevásárlóközpont a helyieken túl a hárommilliós fővárosban élő nyugatiak által is kedvelt hely, ezért is volt különösen alkalmas arra, hogy a támadásban minél több állam polgára érintett legyen. Két francia halottról és több amerikai, brit sebesültről is tudni. „Az ilyen támadások sem a mi, sem a kenyaiak elszántságát nem fogja letörni, hogy felszámolják a terrorizmust" – jelentette ki William Hague, Nagy-Britannia külügyminisztere.

A Westgate elleni támadás a legnagyobb 1998 óta, amikor az al-Kaida az amerikai nagykövetség ellen követett el bombamerényletet, kétszáz ember életét kioltva.